Még a megemelt bér is messze elmarad a nyugat-európai átlagtól

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Még az emelés dacára is kevés a pedagógusok fizetése – véli a Hargita megyei tanfelügyelőség illetékese az oktatásban dolgozók megemelt bérei kapcsán. A tanügyi alkalmazottak januárban kapják meg a tizenöt százalékkal megnövekedett juttatásaikat.

Molnár Rajmond

2015. december 30., 19:402015. december 30., 19:40

December elsejétől tizenöt százalékkal nő a tanügyben dolgozók bére, amely a pedagógusok mellett a kisegítő személyzetre is kiterjed. A Hargita megyei oktatási rendszerben ez több mint 6000 alkalmazottat érint, akik január 15-éig kapják meg a már megnövelt decemberi fizetésüket.

Valamelyest vonzóbbá válhat a tanügyi szakma, de a fizetések még így is messze elmaradnak a megérdemelttől és a nyugat-európai átlagtól – fogalmazott megkeresésünkre Bartolf Hedvig, a tanfelügyelőség illetékese. Véleménye szerint manapság már csak azok jönnek vagy maradnak a tanügyben, akik meg vannak győződve, hogy valóban oktatni szeretnének, és elkötelezték magukat a szakma iránt.

Figyelembe véve a sok vizsgát, a nagy stresszfaktort, illetve a pedagógusok másnapra való hosszú délutáni felkészülését, ez a fizetés még az emeléssel együtt is kevés – fejtette ki a tanfelügyelőség illetékese. A témával kapcsolatban felkerestünk egy kezdő csíkszeredai pedagógust is, akinek a következő a véleménye: „sajnos senki nem látja a tanítással járó sok vizsgát, azt, hogy sokszor este tízig is elhúzódhat a másnapra készülés, emellett pedig még párszor zsebbe is kell nyúlni, hogy valami jó programot tudjunk csinálni az oktatott gyerekeknek”.

Sorin Cîmpeanu volt oktatási miniszter a tanügyi szakszervezetek és a kormány képviselőivel folytatott októberi megbeszélések után jelentette be, hogy december elsejétől 15 százalékkal emelik a tanügyi rendszerben dolgozó alkalmazottak fizetését. A béremelés körülbelül 304 ezer személyt érint. „Miután az év első felében a didaktikai személyzet 10 százalékos, augusztusban pedig a nem didaktikai munkát végző alkalmazottak 12 százalékos bérkiegészítésben részesültek, elfogadtuk azt a javaslatot, hogy december elsejétől minden alkalmazott fizetését 15 százalékkal emeljük” – fogalmazott még akkor Sorin Cîmpeanu. Mindez 2016-ban 1,7 milliárd lejes pluszkiadást jelent majd a kormány számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés