Magyarország választ: elkezdődött a kampány

Habár hivatalosan még nem, de a jelek szerint a gyakorlatban már elkezdődött a 2014-es parlamenti választások szavazatszerző kampánya. Az EMI-tábor előadósátrában leegalábbis ez volt a hallgatóság tapasztalata.

Gergely Imre

2013. augusztus 08., 19:492013. augusztus 08., 19:49

2013. augusztus 08., 19:532013. augusztus 08., 19:53

Az EMI-tábor előadósátrában Kőszegi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő és Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője feszült egymásnak. Jelen volt még az asztalnál Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is. A zsúfolásig telt sátorban az előadóktól nemzetpolitikai helyzetértékelést vártak, majd pedig előrejelzést. A magyarországi politikusoktól azt, hogy választási győzelmük esetén mit terveznek nemzetpolitikai téren, Torótól pedig hogy mi lenne a határon túliak, jelen esetben az erdélyiek elvárása a magyar kormánytól, parlamenttől a következő időszakban. Nos, a hallgatóság egy, vádaskodással, egymás támadásával fűszerezett „választási kampányműsort” kapott.

Kőszegi Zoltán helyzetértékelésében a második Orbán-kormány alatt megvalósult, gyakorlati és szimbólumértékű megvalósításokat sorolta fel, a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítésétől a szavazati jog megadásáig. Levonható volt a következtetés, nemzetpolitika terén, akár Magyarországon, akár a határon túli magyarok szempontjából összehasonlíthatatlanul több történt, mint azelőtt bármikor.

Ezzel teljesen ellentétes véleményt fogalmazott meg Szávay István. A jobbikos politikus szavaiból hallhattuk, hogy a Fidesz-kormány gyakorlatilag semmit sem tett nemzetpolitikai téren az elmúlt három évben, s ha igen, azt a Jobbik ötletei alapján, és ami megvalósult, az sem jó. Például: jó ugyan a magyar állampolgárság megadása, de ez már 2003-tól szerepelt a Jobbik programjában, s nem mondható sikertörténetnek a honosítási folyamat, mert hosszú hónapokba telik, míg az igénylő megszerezheti az állampolgárságot. Vagy: a Jobbik szorgalmazta, hogy a trianoni szerződés aláírásának évfordulóját nyilvánítsák gyásznapnak. Megkülönböztetett nap lett, de nem a Jobbik által elképzelt módon, hanem az összetartozás napját, „ünnepnapként” emlegetik. Szávay szerint az Orbán-kormány a szomszédos országokkal való „jó viszony” miatt nem áll ki elég határozottan a határon túli magyarok mellett.

A szópárbaj gyakran igen élessé, személyeskedéssé fajult. Ebben igyekezett egyensúlyt teremteni Toró T. Tibor, aki több pontban sorolta fel azokat az elmúlt három évben született eredményeket, amelyeket a legfontosabbnak tart. Ezek: a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége, az új alkotmány, az összetartozás napja, a Máért által elfogadott nemzetstratégia, a szavazati jog vagy a kormány brüsszeli „szabadságharca”. Hozzátette, habáraz az EMNP és a Fidesz között erős a kötődés, stratégiai partner is a két szervezet, ennek ellenére nem állítja azt, hogy az eredmények nem lehetnének jobbak, mint ami eddig megvalósult nemzetpolitikai téren is. Toró ugyanakkor megjegyezte, empátiával nézi a nemzeti oldal két politikusának éles vitáját, amelyet nagyon hasonlónak lát ahhoz, ami Erdélyben folyik a különböző szervezetek között.

Ezzel kapcsolatosan reagált Szávay Istvánnak arra a felvetésére, hogy a mindenkori budapesti vezetésnek az lenne a feladata, hogy mindenben támogassa a határon túli magyarság célkitűzéseit, és kiálljon értük. Felvetette: „hogyan várható el a magyar kormánytól, hogy minden erejével támogassa például az autonómiatörekvéseket, ha mi magunk sem tudunk megegyezni ezen a téren”.

A következő négy évre vonatkozó ígéretek során mind a fideszes, mind a jobbikos politikus a határon túli magyarok gazdasági megerősítését tűzte ki célul. Szávay kijelentette: ötszörösére emelné a határon túliak támogatására szánt költségvetési összegeket, és többek között azt szorgalmazná, hogy a határokon túl is kirendeltségekkel rendelkező magyar cégek – például a MOL vagy az OTP – magyar családoknak biztosítsanak megélhetést.

Kőszegi szerint Magyarországnak le kell vetnie magáról az adósságok nyomasztó súlyát, és a gazdaságilag függetlenebb ország ekkor nemcsak ötszörös, hanem többszörösen nagyobb mértékben folyósíthatna támogatást. Kifejtette: el kell azt érni, hogy ami Székelyföldön, Erdélyben eladó, az magyarok kezébe kerüljön, és ne mások vásárolják fel.

Toró T. Tibor a támogatások mértékének növelési szándékát üdvözölve elmondta, hogy ez még nem elég, át kell szervezni a támogatási rendszert is, hiszen például a Szülőföldön magyarul program, amely a támogatások nagy részét teszi ki, nem hozta meg a kívánt hatást, nem nőtt meg a magyarul tanuló gyermekek száma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés