
A toronybejárat mellett fedezték fel a karcolásokat és rajzmaradványokat
Fotó: Larix Stúdió
Középkori festés- és vakolatmaradványok kerültek elő a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyán. A váratlan felfedezés miatt leállították a felújítást, és most a tavaszi folytatás, valamint a támogatás átmentése a tét.
2025. november 23., 20:592025. november 23., 20:59
A falfelület előkészítésének láttak neki a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyán a külső felújításkor, ám váratlanul késő középkori eredetű vakolat- és festékrétegek, valamint vakolatbekarcolások kerültek elő. Erre sem a kivitelező, sem a plébánia illetékesei nem számíthattak, hiszen korábban a torony déli oldalának egy részén falkutatás zajlott, és akkor
Most a felújítás kezdetén elsőként a torony lábazatáról és a fölötte lévő felületről távolították el a vakolatot – ekkor bukkantak elő a pár évvel Mátyás király kora utánra datálható festékrétegek és vakolatbekarcolások.
A most előkerült vörös vonalrajzok és bekarcolások új megvilágításba helyezik az épület történetét. A templom körül már korábban is tártak fel 13. századi temetkezéseket, így tudható, hogy
A torony bejáratán ma is látható az 1498-es évszám, és a most feltárt vakolatréteg is minden jel szerint ebből az időszakból való.
„Ezek a felületek kiemelkedő műemléki és művészettörténeti értéket képviselnek, és alapvető jelentőségűek az épület történeti, régészeti és műemlékvédelmi kutatása szempontjából” – állapította meg dr. Köllő Miklós műemlékes szakmérnök és Siklódi Róbert restaurátor, a felújítási terveket készítő Larix Stúdió tervezőiroda két szakembere. Ezt jelezték a plébániának és a kivitelezőnek, a munka felfüggesztését kérve.
{A}
Amint rámutattak, szakképzett falkutató és falképrestaurátor jelenléte nélkül a folytatás helyrehozhatatlan károkat okozna a több száz éves rétegekben. Télen viszont nem lehet elvégezni a szakszerű kutatómunkát, a leletek konzerválását.
Megkeresésünkre válaszolva Köllő Miklós így érzékeltette a helyzetet – egy egészségügyi esettel vonva párhuzamot. „A családorvos felfedezte, hogy valami gond van ezzel a pácienssel és elküldte a szakorvoshoz (ebben az esetben falkutatóhoz), hogy az állapítsa meg a pontos diagnózist. Ha pedig ennek kihagyása nélkül történne meg a további kezelés, az
A szakemberek azt javasolják, hogy a munkálatok csak tavasszal, kedvező időjárási körülmények között folytatódjanak tovább, amikor szakszerű falkutatásra és feltárásra is lehetőség nyílik.
Fotó: Larix Stúdió
A folytatást illetően ez is lényeges szempont: a Szent Miklós Plébánia Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi programjából nyert támogatást a torony a felújítására. A támogatásról szóló döntés pedig már ősszel megtörtént. Az ilyen pályázatok mindig az adott évre szólnak, vagyis a torony felújításával ebben az évben haladni kéne, s az erre felhasznált pénzről még el is kellene számolni az év végéig. Erre pedig a fejlemények tükrében már nem sok lehetőség maradt.
„Teljes egészében tiszteletben tartjuk a szakmai javaslatot. Mi is azt szeretnénk, hogy a most feltárt emlékek megmaradjanak, és azok is igazolják, mutassák meg, hogy már az 1400-as években is itt voltunk, már akkor is itt állt a templomunk” – mondta Székely Levente, a plébánia jogtanácsosa. Most, miután a munkálatot leállították,
Székely rámutat: a megyei műemlékvédelmi program nagyon hasznos és fontos lehetőség. De van egy olyan problémája, amivel évről évre szembesülnek: a megyei pályázatok jóváhagyása rendre ősszel történik. A mostani támogatási szerződést szeptember 15-én írták alá, így kevés idő maradt a kivitelezésre, és a tél közeledte miatt csak előkészítő munka fért bele – amely végül a váratlan lelethez vezetett.
A plébánia most egyeztetéseket folytat a Hargita Megye Tanácsával, hogy a pályázati összeget át tudják vinni a jövő évre, és tavasszal, immár szakszerű feltárással folytatódhasson a templom történelmi rétegeinek kibontása és a torony felújítása.
A pályázati kiírással kapcsolatban Köllő Miklósnak is az a véleménye, hogy nagy szükség van rá (több templom és más műemlék megújulását is ez tette lehetővé a megyében), de változtatni kellene a kiírás feltételein. Mivel egy műemlék esetében mindig kiszámíthatatlan, hogy a kutatómunka mit fedez fel, emiatt egy egyébként rövid idő alatt kivitelezhető munkálat is hosszú időre tolódhat. Ezt kellene figyelembe venni a pályázat kiírásánál is. Vagyis, hogy két évre nyúlhasson ki az az időszak, amíg az elnyert összeg felhasználható.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!