
Fotó: Balázs Katalin
Többen jelezték, segítenének a Székelyhonon is bemutatott hatgyerekes családon, akik villanyáram nélkül élnek Gyergyóremete peremén.
2016. március 09., 13:302016. március 09., 13:30
2016. március 09., 13:302016. március 09., 13:30
Sokan ismerik már a Gyergyói Hírlapban és a Székelyhonon bemutatott család történetét, akik immár egyre közelebb állnak ahhoz, hogy bevezessék otthonukba a villanyáramot. Volt, aki 300 lejes adományt küldött rövid idővel azután, hogy megjelent írásunk.
Azóta viszont több fejleményről is beszámolhatunk: Remete polgármestere tájékoztatása szerint nem csupán a háromszáz méternyi huzal árával kell számolni. Igaz ugyan, hogy ekkora a vezeték utolsó pontja és a családi ház közötti távolság, a szükséges feszültség érdekében azonban a transzformátortól kell biztosítani a magas-, majd alacsony feszültségű áram elvezetését. A beruházás költséges és időigényes.
Addig sem kell azonban sötétben maradnia a családnak, a kivitelezésig a támogatni szándékozók napelemes rendszer megvásárlásában is segíthetnek. Ez lehet az átmeneti megoldás, amelynek megvalósításában szintén partner a községvezetés. Ha igény lesz rá, a hivatal egyik alkalmazottja vállalja a beruházás koordinálását. A segíteni akarók támogatási szándékukat a Gyergyói Hírlapnál, vagy e cikk írójánál jelezhetik, hogy a Kis-Nagy család közelebb kerüljön a villanygyújtáshoz.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!