
Fotó: Balázs Katalin
Újra padot törtek össze Gyergyószentmiklós központi parkjában. Egy járókelő kapta lencsevégre, és közösségi oldalon osztva meg feltette a kérdést: nem lehetne-e csökkenteni a rongálásokat térfigyelő kamerák kihelyezésével. Körkérdésünkre kiderült: a szentmiklósiakat nem zavarná, sőt örvendenének a „figyelő szemeknek”.
2012. augusztus 28., 16:142012. augusztus 28., 16:14
2012. augusztus 28., 22:432012. augusztus 28., 22:43
Egy kukát tönkretettek, a református templommal szembeni virágágyást károsították. és négy padot kellett megjavítaniuk a mellékgazdaság alkalmazottainak rongálások következtében – ez az utóbbi időszak mérlege, amint Tóth Károly, a mellékgazdaság vezetője tájékoztatott. Tény, hogy rendszeresen kerülnek rendetlenkedők, akik ellen fel kellene lépni.
Térfigyelő kamerák elhelyezését javasolta egy gyergyószentmiklósi, és ötletét többen támogatnák. „El lehetne csípni a szemetelőket, figyelni azokat is, akik itt éjszakáznak, dorbézolnak a parkban. Mi, akik reggel sétálunk itt, már csak az eldobált gyógyszeszes üvegeket látjuk, egy-egy itt felejtett cipőt. Kamerák felvételéről vissza lehetne nézni, kik tanyáznak itt” – véli az épp parkban üldögélő Hubesz Márton. Dániel Botond, aki szintén bosszankodik a padokat megrongálók miatt, elmondja, kamerákat szerelni igen jó ötlet lenne, de ezzel még nem tekinthető megoldottnak a rendfenntartás kérdése. „Akkor van értelme a beruházásnak, ha a felvételeket megnézik, a kártevőkkel szemben pedig a hatóság fellép. Ha nem lesz büntetés, vagy nem kell közmunkát végezzen a rongáló, nem érnek semmit a kamerák” – közölte. „A becsületes embert nem zavarja, ha figyelik. Figyelhetik” – véli egy idős asszony, úgy tartva, erre áldoznia kell a városnak.
Példák a környékről
Ditróban már jó ideje van a központban térfigyelő kamera. Hatékony – állítják, bár mint nemrég kiderült, érdemes a minőségre nagy hangsúlyt fektetni. Választási kampány során ugyanis egy éjszaka szinte-szinte tettest fogtak a kamerák. Világosan látszott a sötét ellenére, hogy egy személy létrával vállán megérkezik az épülethez, felkapaszkodik, spray-jel befesti a jelölt plakátját, majd kereket old. Mindössze egy probléma adódott: a rossz fényviszonyok miatt a kamera által készített felvételről nem lehetett felismerni az elkövetőt.
A Csiky-kertben már a kiírás is hatékony: vigyázat, kamerával megfigyelt terület – véli dr. Dombay István, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatának igazgatója. A dendrológiai parkban két esztendeje vannak kamerák, több céllal. Az őzetetőkre irányított „szemek” a vadak mozgását figyelik, ugyanakkor a garázdálkodókat is. Dombay állítja, amióta kitáblázták, kamerákkal látták el a kertet, csökkent a rongálások száma. Osztja véleményét Kastal László is, aki a Csiky-kertben lévő Szent Benedek Tanulmányi Ház igazgatója és önkormányzati képviselő. Meglátása szerint a kamerarendszer működése akkor lehet eredményes, ha van személyzet, aki kövesse a felvételeket. „Nem csak a központi parkba, a város számos területére jó lenne térfigyelő kamerákat szerelni. Most már van lehetőség mobilkamerák felállítására is, ilyenek lennének jók például a városvégeken, s akkor azt is láthatnánk, a bejáratokhoz kik ürítik le a szemetet” – vélekedik az önkormányzati képviselő. Kastal egyébként más funkciókat is szánna e kameráknak: a felvételek alapján értékes számadatokat lehetne gyűjteni például arról, hányan használják a központi parkot, melyik részén járnak többen, és ezen megfigyelések segítséget jelenthetnének egy parkáttervezés során. Leszögezi viszont: „már nagyon jó technika van erre, meg lehet vásárolni, viszont ember nélkül semmit sem ér a beruházás”.
Figyelők a tervek között
Mezei János polgármester közölte, nem újdonság számára a térfigyelő kamerák felszerelésének igénye, az önkormányzat tervbe vette, tárgyalásokat folytat e készülékeket forgalmazó cégekkel. A megvásárlásnak, felszerelésnek és üzembe helyezésnek egy gátja van: a pénzhiány. Ilyen beruházás nem fér bele az idei költségvetésbe. Amíg anyagi alapot lehet rendelni az elképzeléshez, marad az eddigi módszer: a helyi rendőrség emberei járőröznek, ha tetten érnek rongálókat, eljárást indítanak ellenük. Amíg kamerák nincsenek, a lakosság dolga, hogy nyitva tartsa a szemét, s lehet jelezni a helyi rendőröknek, ha rendellenességet észlelnek.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!