
Fotó: Pethő Melánia
Javítanának az oktatás minőségén a gyergyóremetei iskolákban – ennek érdekében már megtörtént az első lépés: az önkormányzat megbízásából nemzetközi szakértőcsoport térképezte fel a jelenlegi helyzetet. A felmérés eredményeit nyilvánosan is ismertették a községháza tanácstermében tartott fórum keretében.
2016. március 10., 22:482016. március 10., 22:48
Szülők, pedagógusok és önkormányzati képviselők jelenlétében számolt be szerdán délután a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa annak a felmérésnek az eredményéről, amelyet irányítása mellett nemzetközi szakértőcsoport végzett a gyergyóremetei iskolákban. Papp Z. Attila elöljáróban jelezte: a legjobbnak tűnő helyzeten is lehet javítani. A remetei tanintézmények esetében sem az a kiindulópont, hogy „baj van”, sokkal inkább az, hogy iskolafejlesztéssel a jelenleginél jobb is lehet az oktatás minősége. Ennek feltétele bizonyos pedagógiai tevékenységek módosítása, a változtatáshoz pedig a jelenlegi helyzet ismerete szükséges. Nemzetközi gyakorlatokra utalva Papp Z. Attila rámutatott, az oktatásfejlesztésre számos kidolgozott és bevált módszer van, de ahhoz, hogy egy adott „recept” hatékony legyen, előbb állapotfelmérésre van szükség. Tulajdonképpen ez történt meg a remetei iskolákban, ahol interjúk és kompetenciatesztek segítségével a belső működés mellett a környezeti adottságokat, illetve a diákok családi háttereit is felmérték.
A tudás- és készségszintek meghatározása mellett a bemutatott adatok rálátást adnak többek között arra, hogy a remetei diákok mit gondolnak iskolájukról, milyen mértékben szeretnek iskolába járni, kötődnek-e a tanintézményükhöz, éri-e őket verbális vagy más típusú agresszió, változtatnának-e az iskola infrastruktúráján, az oktatási módszereken vagy egyéb területeken, hogyan látják saját jövőjüket. Ez utóbbi kérdésnél kiderült, a remetei diákok 43 százaléka értelmiségi szakmában gondolkodik, ezen belül legtöbben pedagógusok lennének.
Az összegzésből az is kitűnik, a tanulók szinte fele a településen képzeli el a jövőjét, viszont a „Remetében való gondolkodás” a nyolcadikosok körében már nem olyan erős, mint kisebb társaikban. Körükben megnövekszik az arány, akik más romániai helységben vagy akár Magyarországon képzelik el az életüket.
A családi háttér nagymértékben meghatározza az iskolai teljesítményt, ezért a felmérés eredményeit ennek függvényében is értelmezték – mondta Papp Z. Attila. Mint ismertette, adatok születtek többek között arról, hogy hogyan hat ki a gyermekek iskolai teljesítményére szüleik iskolai végzettsége, munkaerő-piaci aktivitásuk, a munkavégzésük helye. Számszerűsítve ez utóbbi tényezőt a szakember ismertette, a diákok többségének édesapja nem tartózkodik folyamatosan Remetén, mindössze egyharmad az, aki otthon él. Főleg az alsó évfolyamokon tanuló gyerekek iskolai teljesítményére van kihatással az apák hiánya – mondta a szakember. Mérhető a kihatása annak is, hogy egy gyerek járt-e, vagy sem óvodába, illetve az is, hogy egyedüli gyerekként él a családban vagy testvérekkel. A felmérés eredményeinek tükrében a testvérek száma negatívan hat ki az iskolai teljesítményre – minél többen vannak testvérek, annál nagyobb mértékben csökken az iskolai teljesítmény.
A szakember arra is rávilágított, hogy a csökkenő demográfiai trend és az elvándorlás miatt a jövőben fenntarthatatlan lehet a széttagolt remetei oktatás. Tudatta továbbá, hogy a több intézményben zajló iskolai tevékenység révén mérhető egyfajta helyi szelekciós mechanizmus. Mint magyarázta, az egyes tanintézmények, de akár az egyes osztályok közötti eltérések is jelentősen kihatnak a gyermekek iskolai teljesítményére, a kompetenciatesztekből kitűnt ugyanis, hogy jelentős különbségek tapasztalhatók főként a nagyobb évfolyamokon. Szintén a készségfelmérők mutatnak rá arra, hogy az összevont osztályok komoly módszertani kihívásokkal küszködnek, ami esetenként az iskolai eredményesség rovására megy.
Van igény a változtatásra
A remetei felméréseken Papp Z. Attila mellett nemzetközi szakértők is részt vettek, akik tapasztalataikról tájékoztatták a szerdai fórumon megjelenteket. Az Egyesült Királyságból érkezett Paul Collard, a kreatív oktatás nemzetközi szakértője, a Creativity, Culture & Education nemzetközi alapítvány vezetője, illetve Németh Szilvia a magyarországi Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ vezetője az általuk kifejlesztett és több országban lefolytatott vagy éppen zajló iskolafejlesztő programokról is tájékoztatást nyújtott. A kreatív oktatás alapelemeit ismertetve mutattak rá, az életben való könnyebb boldoguláshoz fontos fejleszteni a gyermekek kíváncsiságát, kitartását, képzelőerejét, ugyanakkor elengedhetetlen a fegyelmen és az együttműködésen alapuló tanulás. „A foglalkozások nagy része még nincs kitalálva, a gyermeknek kell kitalálniuk azt, amit felnőttként végezni szeretnének. A mai világnak nem munkakeresőkre, hanem munkahelyteremtőkre van szüksége” – fogalmazott Paul Collard. Az ehhez vezető utat építenék ki Remetén is, amennyiben érdeklődés, illetve a gyermekek, szülők, pedagógusok részéről is támogatás mutatkozik programjuk iránt.
A fórumon felszólalók visszajelzései szerint van igény az oktatási módszerek változtatására, a program folytatására mondtak igent. „Segítséggel tudunk változtatni, másabb hangulatot teremteni az iskolában, érdeklődőbb gyermekeket nevelni” – fogalmazott az egyik pedagógus.
Nem lesznek változások a település tanügyi hálózatában
Egyelőre nem mindenki lát fantáziát a programban – mondta a fórumon Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Hozzátette, a fejlődéshez vezető változás márpedig nem fog megtörténni nyitottság, akarat, munka, összefogás nélkül. Hangsúlyozta, az önkormányzati kezdeményezés nem irányul senki és semmi ellen, belőle nem kíván politikai tőkét kovácsolni a községvezetést. Az akció ürügyén sem összevonni, sem bezárni nem akarnak iskolákat, és semmi más intézkedés nem fog történni, ami ártana az iskoláknak, a tanároknak vagy a gyerekeknek. Az oktatásfejlesztő program kifutását háromévesre ütemezték, eredményei ennél az időnél később fognak megmutatkozni – mondta a polgármester.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!