Beiratkozás: már most be lehet jelentkezni

Véglegessé vált az előkészítő osztályokba történő beiratkozás módszertana, a jövő kedden kezdődő beiratkozási időszakra vonatkozó tudnivalókról internetes oldalán, folyamatosan bővülő rovatban tájékoztatja a szülőket a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.

Széchely István

R. Kiss Edit

2013. március 27., 16:222013. március 27., 16:22

2013. március 28., 15:002013. március 28., 15:00

Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben az előkészítő osztályokba történő beiratkozás módszertana, amely a közvitára bocsátott tervezethez képest nem változott lényegesen. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, csupán néhány apró dologban változott a módszertan, például módosult néhány határidő, de ez a beiratkozás lényegi részét nem érinti, így az ősszel előkészítő osztályba induló gyerekeket, illetve szüleiket sem. Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a beiratkozási módszertan tavalyhoz képest több változást is tartalmaz, ezek egyik legfontosabbika, hogy a szülők idén már előre egyeztetett időpont alapján is beírathatják gyerekeiket a tanintézetekbe. Fontos tudni, hogy telefonon, illetve személyesen már most kérhetnek időpontot a jövő kedden, április másodikán kezdődő beiratkozási időszakra – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, aki azt is közölte, hogy ekkor a tanintézetekben egy regiszterbe feljegyzik a bejelentkezés idejét, a gyerek és a szülő adatait, illetve az előjegyzés időpontját is. Az újdonságnak számító lehetőséget azzal a céllal vezették be, hogy elkerülhető legyen a sorban állás, valamint a múlt évben tapasztalt tülekedés.

Újdonságnak számít az is, hogy idén a megyei tanfelügyelőség internetes oldalán egy folyamatosan bővülő rovatot szentel az előkészítő osztályokba történő beiratkozásra vonatkozó tudnivalóknak. A főoldalon a Beiratkozás a 2013-as elemi oktatásba címszó alatt található menüben egyebek mellett megtalálható a beiratkozási körzeteket tartalmazó dokumentum is, minden tanintézet esetében egy hivatkozással, amely az iskoláról, előkészítő osztályról szóló információkat és fotókat tartalmazza.

A megyei tanfelügyelőség egy zöld telefonszámot (0 800 816 266) is hívhatóvá tesz április másodikától, ezen egyéni kérdéseiket tehetik fel a tanfelügyelőség munkatársának az ősszel előkészítő osztályokba induló gyerekek szülei. Ugyanakkor április 5-én 15 és 20 óra között minden tanintézetben, ahol előkészítő osztály működik, sor kerül a Nyílt kapuk napjára, amelyen részt vehetnek a szülők, de azok a pedagógusok is jelen lesznek, akik az előkészítő osztályokban tanítanak vagy tanítani fognak a 2013–2014-es tanévben.

Óvoda és ötödik osztály: áprilisban lejár a beiratkozás   

A harmadik életévüket szeptember elsejéig betöltő gyerekek óvodába való beíratásának első szakasza április 2-ától 12-éig zajlik, naponta 9 és 14 óra között. Ezen időszakban a tanintézmények körzetében élő gyerekeket írják be. A körzet vidéki óvoda esetén az adott települést jelenti, városon pedig a tanintézmények körül előzetesen megállapított területeket. Az óvodai beiratkozás második szakasza április 17-étől 26-áig zajlik, szintén naponta 9 és 14 óra között, ekkor a szabadon maradt helyekre be lehet írni előbb az ugyanazon település más körzetében élő gyerekeket, majd a más településről származókat is. A tanfelügyelőség honlapján április 30-án közzéteszik a végleges beiratkozási listát.

Ötödik osztályba ugyancsak április 2. és 12. között zajlik a beiratkozás. Ebben a szakaszban beiratkozhatnak addigi iskolájuk felső tagozatára a gyerekek, és jelentkezhetnek azok is, akik az elemit máshol végezték, de szüleik lakhelye az iskola körzetében van. Az április 17–26. közötti második beiratkozási szakasz során a más településekről származó gyerekeket lehet beírni az üres helyekre.

Előkészítő osztály: másodikától mindenki iratkozhat  

Az előkészítő osztályba április 2. és 22. között zajlik a beiratkozás első szakasza. Ebben az időszakban reggel nyolc és este nyolc között, hétvégén pedig reggel nyolc és déli egy óra között lehet beíratni a gyerekeket az iskolákba. Ekkor mindenki benyújthatja beiratkozási kérését, azok a szülők is, akik nem a körzetükben lévő iskolába vinnék gyermekeiket. Az oktatási tárca által kiadott szabályok szerint ugyanis április 23-án az erre szolgáló központi számítógépes program segítségével először elosztják az iskolák helyeire a körzetből beiratkozott gyerekeket. Ezután április 24. és 26. között az üresen maradt helyekre a szülők kérései és az iskola beiratkozási bizottságának döntése alapján beírják a más körzetekből származó gyerekeket.

Április 29-én a központi beiratkozási bizottság a számítógépes program segítségével elosztja körzeti iskolájukba azokat a gyerekeket, akik más tanintézménybe szerettek volna menni, de hely hiányában oda nem vették fel őket, és szüleik megjelölték opcióként a legközelebbi iskolát az első szakaszra. Az iskolákban és a tanfelügyelőség honlapján április 29-én közzé is teszik a beírt gyerekek, a szabadon maradt helyek és a be nem írt gyerekek névsorát, listáját. Az előkészítő osztályokba való beiratkozás második szakasza május 8. és 17. között zajlik, ekkor azokat a gyerekeket lehet beíratni, akik sehova sem kerültek be az első szakaszban vagy nem is vettek részt ebben.  

Első osztályba április 2. és 22. között azok írathatják be gyermeküket, akik a körzeti iskolát választották. Ezt követően a tanfelügyelőség kiegészíti az osztályokat, majd május 8. és 17. között körzeten kívüli iskolákba is be lehet íratni az első osztályba induló gyerekeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés