Hét hangverseny az évadban

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ összeállította ötödik komolyzenei bérletét. A 2016/2017-es évadban hét színvonalas koncertet hallgathatnak kedvezményesen az Ambrus Éva és a Bálint Ákos bérletek tulajdonosai.

Baricz-Tamás Imola

2016. szeptember 20., 15:382016. szeptember 20., 15:38

„Idei komolyzenei bérletünk útjára bocsátásakor feltevődött bennem a kérdés: mit adunk általa az embereknek, mit szeretnénk elérni általa az emberekben? A válasz pedig a következőképpen fogalmazódott meg: szellemi táplálékot nyújtani a közönségnek, egyfajta szigetet biztosítani számukra, ahol a mindennapok tengerében egy kis időre pihenőt találhatnak, ezáltal nyerve nemcsak nyugalmat, hanem esztétikai élményt is. Fontosnak tartjuk ugyanakkor a kikapcsolódás biztosítása mellett a komolyzene szeretetére való biztatást, nevelést is. Meghívottaink számos vetületét ismertetik meg a komolyzenének, ezáltal gyarapítva ismereteinket, tudásunkat. Jelen gondolatokkal azt kívánjuk önöknek, kedves bérlettulajdonosok, hogy az évad során ezt az utat végigjárva élményekkel, emlékekkel gazdagon távozzanak tőlünk” – fogalmazott Fórika Sebestyén igazgató.

Azok, akik szeretnék megújítani bérletüket, jelezzék szándékukat szeptember 22-éig személyesen a művelődési központ irodájában vagy telefonon a 0787-755.294-es, 0266-361.992-es számok egyikén. Jegyek és bérletek válthatók szintén a központ irodájában munkanapokon 9–16 óra között. A Bálint Ákos bérlet ára 50 lej, az Ambrus Éva szakmai, diák, nyugdíjas- és vidéki bérlet ára 40 lej. Jegyek ára felnőtteknek 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak, szakmabelieknek és vidékieknek 12 lej.

Hét hangversenyre kerül sor: Sárik Péter Trió x Beethoven – Beethoven műveinek jazz-feldolgozásai; Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar – Tuba Tóbiás; Virtuózok – II. Székelyföldi turné –  „Ahol a klasszikus tehetség számít!”; Baksa Krisztina és Takáts Márton estje – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem turnéja; Legato Egyesület – Bartók 135 – a Bartók 135 kamarahangverseny programja a 2016-os Bartók-év keretében; Brassai vonósnégyes – Bartók és kora és a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar hangversenye.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés