Hargita megyében nem a Romsilva árai a meghatározók

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Hargita megyét kevésbé érinti a Romsilva állami erdészet és a fakitermelők között a faanyagok árverésének kiindulási ára körül kialakult vita, noha itt is bojkottálták már az erdészet által a fa értékesítése céljából szervezett árveréseket. Az erdők többsége közbirtokossági és magántulajdonban van, a faanyag árát a tulajdonosok állapítják meg.

Kovács Attila

2016. február 01., 10:182016. február 01., 10:18

A referenciaárak kiszámítására vonatkozó 2015/924-es számú kormányhatározat előírásaival magyarázza a Romsilva Országos Erdőgondnokság és a fakitermelők között a faanyagok árverésének kiindulási ára körül kialakult vitát Cătălin Mutică, a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője. Véleménye szerint az említett kormányhatározat nagyon rövid idő alatt készült el és jelent meg, így nem volt eléggé ismert előtte, mit is tartalmaz. 

Két árverést bojkottáltak

„Olyan változtatásokat hozott, amelyek a feldolgozóipart kedvezőtlenül érintik. A fát most kérgestől értékesítik, a korábbi árak a kéreg nélküli faanyagra vonatkoztak, ez automatikusan 10 százalékos árkülönbséget jelent. Az árverések esetében legkevesebb két ajánlatot írnak elő, ez további 10 százalékkal növeli az árat” – magyarázta. Hozzátette, az árveréseken alkalmazott kiindulási ár valóban magasabb, mint az előző esztendőkben, de a korábbi években is a jelenlegi kiindulási áraknál jóval drágábban értékesítették a faanyagot, mert volt rá kereslet. Hargita megyében évente 70 ezer köbméter faanyagot értékesít az állami erdészet, ami Mutică szerint nem túl nagy mennyiség – az erdők jelentős többsége ugyanis közbirtokossági és magántulajdonban van, és magánerdészetek is működnek. Azt is elmondta, hogy bojkottálták az állami erdészet által Hargita megyében az elmúlt év végén, illetve nemrég, január 26-án szervezett két árverést, egyik esetben csak egy cég volt jelen. Az igazgató azt mondta, várják a helyzet megoldását, mert a fa értékesítéséből származó bevételre szükségük van, tavasszal újraerdősítésekre készülnek.

Nem mérvadó ár

„A Romsilva Országos Erdőgondnokságnak van egy országos átlagára, de mi, csakúgy mint Hargita megyének nagy százaléka, magánerdészetekkel gazdálkodunk. Ez az ár minket is befolyásol, mert a falopásoknál alkalmazott büntetések, a kihágások esetében ezzel kell számolnunk, de az értékesítés szempontjából nem mérvadó” – magyarázta Rafain Zoltán. A Csíki Közbirtokossági Unió elnöke hozzátette, a faanyag árát a tulajdonos állapítja meg, ezt ugyanúgy árverésen értékesítik. „Szoktuk használni ezt a számítást, de mi mindig is jóval magasabb árakon dolgoztunk mint az országos erdőgondnokság átlagárai, amelyeket mostanig alacsonyan tartottak – állapította meg Rafain.

Versenytanács: a Romsilva túllőtt a célon
Valóságos adok-kapokká alakult a Romsilva és a környezetvédelmi minisztérium között a faanyagok licitjének kiindulási ára körül kialakult nézeteltérés, a felek egymásra mutogatnak, miközben a Versenytanács próbálja csillapítani a kedélyeket, és normális mederbe terelné az árakat. Mint ismeretes, a botrány akkor pattant ki, amikor a faipari vállalkozók és bútorgyártók bojkottálni kezdték az állami erdészet árveréseit, mivel túl magasnak tartották a kikiáltási árat. Múlt kedden utcára is vonultak, így nyomatékosítva elégedetlenségüket. A Romsilva viszont ezek után közleményben mosta kezeit, mondván, ők nem tesznek mást, mint betartják a kormány által elfogadott szabályzatot, korábban pedig több ízben is jelezték, hogy a dokumentum zavaros, többféleképpen is értelmezhető, és nehéz alkalmazni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés