Vidékgazdasági fejlesztés céljával Kárpát-medencei szintű szövetkezet megalapításán gondolkodnak magyarországi önkormányzatok, illetve a Megújuló Hangya–2010 Szövetkezet. Ehhez keresnek partnereket Székelyföldön.
2013. október 15., 18:052013. október 15., 18:05
2013. október 15., 19:442013. október 15., 19:44
Mészáros István, a Megújuló Hangya–2010 Szövetkezet programvezetője és Gyöngyös város polgármestere, Faragó László Gyergyószentmiklóson ismertette elképzeléseit egy olyan körvonalazódó együttműködés létrehozásáról, amely gazdák, élelmiszer-ipari kis- és közepes vállalkozások összefogásaként jönne létre. Célja, hogy megkönnyítse a kistermelők, kisvállalkozások tevékenységét az általuk előállított élelmiszerek piacra juttatásával, és ezáltal egy kiszámítható jövedelemhez juttassa őket. Ez egyrészt megélhetést biztosítana az érdekelt családoknak, gazdáknak, másrészt pedig segítené, hogy a háziasszonyok egészséges és helyben vagy a közelben megtermelt, jó minőségű élelmiszerekhez juthassanak.
Az elképzelés szerint úgynevezett „önfenntartó kreatív térségeket” hoznának létre egy-egy város körzetében, ami lényegében azt jelentené, hogy a gazdák, kistermelők, akár kézműves mesterségek folytatói vagy népi iparművészek közösen értékesítik termékeiket az erre a célra kialakított üzletekben, „termékházakban”. Például ha valaki a kis gazdaságában hetente néhány kiló sajtot készít, vagy lenne húsz darab eladó tojása, azt nem éri meg neki bevinni a városi piacra, de minden településen lenne egy felvásárló, amely elfogadható áron átveszi a terméket, aztán értékesíti azt.
Ez nagyobb méretekben is megvalósítható, az a fontos, hogy a gazdák, kistermelők értékesíteni tudják áruikat. Jelenleg ugyanis a nagy multinacionális bevásárlóközpontok esélyt sem adnak a gazdáknak, hogy ott adják el termékeiket, így hiába állít elő valaki kiváló minőségű zöldséget, tejterméket, pékárut, nehezen tudja eljuttatni a vásárlóhoz. Jellemző, hogy a gazda minimális áron kénytelen átadni a felvásárlónak például a tejet, a városi háziasszony pedig jóval drágábban tudja megvenni azt a boltban. A különbséget, az igazi hasznot pedig azok fölözik le, akik csak megvették és továbbadták. A gazda pedig sok esetben úgy látja, nem kifizetődő megművelni a földjét, állatokat tenyészteni – hangzott el.
Kárpát-medencei szövetkezet a cél
A Hangya szövetkezet helyi szinteken, „kicsiben” is sikeres lehet, de az igazi cél az, hogy ez behálózhassa az egész Kárpát-medencét. Mészáros István kifejtette, amint hivatalosan is létrejön a több országot érintő együttműködés, az lehetőséget jelent arra is, hogy a szövetkezetben részt vevők hozzájuthassanak a 2014-2020-as időszakban megnyíló európai uniós költségvetési forrásokhoz, amely gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtés támogatására fordítható eurómilliárdokat jelenthet.
Elhangzott: az idő sürget, két héten belül meg is kell történnie a nemzetközi szövetkezet hivatalos bejegyzésének. Úgy tervezik, az alapítók száma hatvan lehet, önkormányzatok, kis- és közepes vállalkozások, illetve magánszemélyek is részt vehetnek a szervezet létrehozásában. Első lépésként a magyarországi kezdeményezők székelyföldi partnereket keresnek, de a későbbiekben a Kárpát-medence többi országára is kiterjesztenék a szövetkezést. A kezdeményezésről, csatlakozási feltételekről a www.hangyaszovetkezet.eu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!