Hálószövögetés a tehetséggondozásért

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Nem először járnak Gyergyószentmiklóson a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kaposvári munkatársai, most is azért jöttek, hogy bemutassák programjaikat, hálót szőjenek erdélyi kollégáikkal. Ezúttal a tehetséggondozásban tapasztaltakat osztották meg a kétnapos találkozón.

Baricz-Tamás Imola

2014. január 29., 16:402014. január 29., 16:40

2014. január 29., 16:552014. január 29., 16:55

 

A Fogarasy Mihály iskola adott otthont a módszertani központ munkatársai és a gyergyószéki pedagógusok találkozójának. A nyolc szakember harminc pedagógussal osztotta meg tapasztalatát, dolgozott együtt a tehetséggondozás érdekében.

„Az itt dolgozó pedagógus kollégákat, illetve tanácsadókat szólítottuk meg, a szervezésben nagy segítséget nyújtott a megyei tanfelügyelőség, Bartolf Hedvig főtanfelügyelő, illetve Kari Attila tanfelügyelő, aki a rendezvény megnyitóján elmondta, nagyon örül, hogy újra Hargita megyét, Gyergyószéket választottuk, és hogy nem egyszeri a programunk, hanem a folytatásban is gondolkodunk. Három alkalommal vettünk részt Szentmiklóson jótékonysági rendezvényen, nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki az itteni kollégákkal. Lényegesnek tartom és köszönöm, hogy segítik a munkánkat az elöljárók, illetve, hogy fontosnak tartják az itteni kollégák fejlődését a tehetséggondozás terén is” – mondta Benczéne Csorba Margit, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kaposvári főigazgatója. Beszélt az Európai Unió támogatásával létrejött projektről is, melynek célja az erdélyi pedagógusokkal megismertetni a tehetséggondozási programot, a „Csoda-pókháló” tehetséghálózatot.

Pedagógusok feladata

A Tehetséggondozás óvodától a középiskola befejezéséig című program részeként az előadások mellett műhelymunkákat is tartanak, hogy minél jobban átadhassák a tapasztalataikat. „A tehetséggondozás elsősorban a pedagógusok feladata, nekik kell felismerniük a tehetségeket. Már az óvodában is felismerhető a tehetséges gyerek, ezért örülök, hogy sok óvónő is részt vett az előadásokon. De ugyanolyan fontos az iskolában is figyelni a tehetséges gyerekekre” – hangsúlyozta a főigazgató.

„Nagyon reméljük, hogy a pedagógusok a gyakorlati munkájukban tudják hasznosítani a tapasztaltakat, melyek elsősorban a gyerekek érdekeit fogják szolgálni. A jelmondatunk: Minden gyerek tehetséges valamiben. Lehet, hogy gyengébb matematikából, de kiválóan zongorázik, vagy éppen képzőművészetben tehetséges. A felismerés a nagy felelősségük a kollégáknak, hogy megfigyeljék és a képzésnek köszönhetően tudják segíteni, hogy minél sikeresebbek legyenek a gyerekek” – mondta Kovács Attila, a módszertani központ főigazgató-helyettese.

Közösen a tehetséggondozásért

A program része a hálózat bővítése is. A tehetséggondozás egyik alapvető feladata, hogy minél több gyereket, szakembert, szülőt vonjon be a tevékenységbe. „Azért is jöttünk ide, hogy az erdélyi kollégákat is bevonjuk a hálóba, és a folytatásban gondolkodva majd közösen tudjunk pályázni különböző projektekre. Ha az itteni kollégák is jónak tartják, akár az intézmények is tehetségponttá minősülhetnek, kapcsolódva a magyarországi hálóhoz, a tehetséggondozás folyamatához” – mondta Táskai Erzsébet, az uniós projekt vezetője.

A kedden és szerdán tartott előadásokat műhelymunka követte, ahol a résztvevők gyakorlatban is megismerhették a tehetséggondozási folyamatot. „A kollégák nagy érdeklődéssel fogadták az előadásokat, és nagy örömmel tapasztaltam, hogy ők is közös munkában gondolkodnak. Kérésünk a pedagógusok felé, hogy azt a tapasztalatot, tudást, amit átadtunk nekik, adják tovább a saját intézményeikben, hogy Erdélynek ezen a részén is minél több tehetségpont alakuljon ki, elinduljon egy közös gondolkodás a tehetséggondozásban” – hangsúlyozta a főigazgató. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés