Gyergyószentmiklósi RMDSZ: tisztújítás volt?

Bányász Lehel lett Barti Tihamér utódja a gyergyószentmiklósi RMDSZ elnöki tisztségében – kaptuk az információt. Választás volt valóban, ám a területi elnök, Bende Sándor szerint az nem felel meg az alapszabályzat előírásainak, így Gyergyószentmiklóson is, akár négy másik gyergyószéki településen, augusztus 31-én lesz tisztújítás.

Balázs Katalin

2012. július 30., 16:412012. július 30., 16:41

Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi elnöke megdöbbenve szerzett tudomást arról, hogy tudta és jelenléte nélkül szervezett tisztújító közgyűlést a gyergyószentmiklósi szervezet. Kérdésünkre elmondta, a Területi Képviselők Tanácsának ülésén elemezték a helyhatósági választások eredményeit, beszámoltak a történtekről és levonták a következtetéseket is. „Szó volt a sikertelenségekről is, olyan településekről, ahol mandátumokat veszítettünk, néhol annak ellenére, hogy a részvétel magasabb volt, mint négy évvel ezelőtt. Az RMDSZ országos alapszabályzata szerint ilyen esetekben a területi elnök tisztújítást írhat ki a helyi szervezetek számára” – közölte Bende.

A mérlegelés alapján Vasláb–Marosfő, Gyergyószentmiklós, Szárhegy, Alfalu és Galócás esetén látta indokoltnak a területi elnök tisztújító gyűlés megtartását, ennek időpontjaként augusztus 31-ét határozva meg. „A tisztújítás nem arról szól, hogy valakit kizárunk. Mindenki egyforma eséllyel indulhat, és ha a szavazók úgy látják jónak, hogy visszaválasztják az eddigi elnököt, megtehetik. Én elfogadom, nem is szeretnék ennél jobban beleavatkozni a helyi szervezetek életébe. Egyszerűen ez egy esély lehet a helyi RMDSZ-es közösségnek, hogy ha változtatni akar, megtehesse” – fogalmazott Bende.

Gyergyószentmiklós kétszer választ?

Az elmúlt héten tisztújítás történt a gyergyószentmiklósi RMDSZ berkeiben. Erről az eseményről, amint Bende Sándor mondja, utólag szerzett tudomást. „Kiközöltem a tisztújítás időpontját, erre elküldték nekem az új elnökség és választmány névsorát. A szentmiklósi tisztújítás viszont szerintem több sebből vérzik. Tisztújító közgyűlés megtartásáról, annak körülményeiről az alapszabályzat szerint helyi választmány kell döntsön, az erről szóló jegyzőkönyvet pedig el kell juttatni a területi RMDSZ-hez. Ilyen nem érkezett, sőt annak a kitétnek sem tettek eleget, hogy a területi elnök, illetve ennek küldöttje jelen kell legyen a tisztújító gyűlésen. Arra sem lehet hivatkozni, hogy lemondott a korábbi elnök, mert ilyen esetben vagy az egyik alelnök veszi át az irányítást vagy a területi elnök által kinevezett személy. Ezek után nem értem, hogy történhetett új vezetőségválasztás Gyergyószentmiklóson, s lévén, hogy alapszabály-ellenesnek tartom a folyamatot, az én szememben augusztus 31-ig Barti Tihamér az elnök” – mondta Bende

Barti Tihamér véleményét is ismertetni szerettük volna, ám megkeresésünkre nem reagált. A múlt héten választott utódja, Bányász Lehel elmondta: kívánnak az ügyről tájékoztatni, de arra csak kedden kerülhet sor. Álláspontjukat akkor közöljük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés