Gyergyószék is bemutatkozott a Székely Fesztiválon

A budapesti Millenáris Parkban május 1–3. között kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.

Baricz-Tamás Imola

2015. május 06., 17:042015. május 06., 17:04

A Székely Fesztiválon bemutatkozott Hargita, Kovászna, Maros megye, valamint olyan magyarországi szervezetek, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.

A három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, örül, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. Az első alkalommal megszervezett budapesti Székely Fesztiválon több gyergyószéki, szentmiklósi is jelen volt. A Millenárisban kiemelt programnak számított a gyergyóiak közreműködésével készült töltött káposzta megkóstolása. „Ennyi ember egy sorban sohasem állt töltött káposztáért” – mondta Bajkó László.

Az önkormányzati képviselő elmondta, a Gyergyószentmiklós és környéke kikapcsolódási lehetőségeit bemutató turisztikai hívogató is az érdeklődők kezébe került, a stand hátterében a Gyilkos-tó látképe állt kedvcsinálóként. „A felhívásra tizenhét turisztikai egység jelentkezett, így az önkormányzat turisztikai irodájával közösen összegyűjtött szórólapokat, reklámanyagokat tudtunk a fesztiválra vinni, és mind egy szálig ki is szórtuk azokat. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fesztivált azoknak szervezték, akik érdeklődnek Székelyföld iránt. Sikeresnek véljük a részvételt, hiszen azok az információk, melyeket asztalra tettünk, értő emberek kezébe kerültek. Alig telt el pár nap, és már vannak visszajelzések, érdeklődnek a fesztiválon kapott szórólapok alapján a turisztikai egységek ajánlatai iránt” – közölte Bajkó László. Hozzátette: „Nagyon fontos a turisztikában gondolkodóknak az ilyen fesztiválokon, rendezvényeken való részvétel, az eredményt tekintve a szórólapok előállítására fordított anyagiak eltörpülnek, megéri a befektetés, hiszen ez a jövő. A közeljövőben egy kimutatást  szeretnénk készíteni, felmérni a Székely Fesztiválon való szereplés hozadékát. Ugyanakkor a turisztikában érdekeltek szakirányú képzését, felvilágosítását is nagyon fontosnak tartom.” 

A háromnapos rendezvény- és vásári forgatagban termelők és kézművesek egyaránt kínálták portékájukat eladásra, kóstolásra, székely termékek, helyi sajátosságok és népi kincsek, értékek kapcsán is hangzottak el előadások, beszélgetések. Többek között a gyergyószentmiklósi Székelyfalat, Páll Etelka gyapjúfestékesei, Gáll Erzsébet termékei, a  tekerőpataki Bálint-sajtosok iránt is nagy érdeklődés mutatkozott.

A főszervezők elmondása szerint folytatás mindenképpen lesz. Remélhetőleg a Székely Fesztivál is hozzájárul ahhoz, hogy helyi szinten nagyobb együttműködésre sarkallja a különböző turisztikai szolgáltatókat, ötleteket ad a hathatós kínálati csomagok összeállításához.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés