A kiállítás tükör: amilyen a gazdasági élet, olyan az Expó, a környékbeli cégek, vállalkozások kiállítása – fogalmazta meg Csipor Attila, a kiállítást szervező cég vezetője a rendezvény hivatalos megnyitóján.
2013. december 05., 18:072013. december 05., 18:07
2013. december 05., 19:242013. december 05., 19:24
A városi sportcsarnokban 54 cég, kézműves, illetve egyéni vállalkozás mutatja be a termékeit, szolgáltatásait. A csütörtökön megnyílt Gyergyó Expót két év szünet után rendezik meg újra, gyergyószentmiklósi városnapok keretében.
A rendezvény nem kötődik egy bizonyos szakterülethez, általános jellegű, azaz a gazdaság legkülönbözőbb területeiben érdekelt kiállítók termékei kerülnek közszemlére. A fafeldolgozó ipar termékei, építkezés, bútorok, nyílászárók, fűtéstechnikai berendezések vagy festékek is kiállításra kerültek egyebek mellett.
Ha a kézművesek kínálatát nézzük, akkor is széles a választék, székelykapu-faragó mestertől a gyöngyfűzőig, cukrászig és a hagyományos receptek alapján előállított szirupok, lekvárok készítőiig sok szakterület portékái megtalálhatók itt.
Gazdasági találkozóhely
A megnyitón a főszervező Csipor Attila mellett Mezei János polgármester és Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja is felszólalt. A konzul kifejtette, a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége „leverte a lakatot” a különböző országokba szakadt nemzetrészek közötti elválasztó falakról, a következő cél a gazdasági felemelkedés segítése, hogy a nemzet gazdasági szinten is egyesülhessen.
Mezei János beszédében leszögezte, a gazdasági felemelkedés akkor várható majd, amikor a vállalkozások megértik, fontos, hogy szerepet vállaljanak a közösség életében, hozzájáruljanak a társadalom jólétének javításához, és nem csupán saját pecsenyéjük sütögetése a legfontosabb számukra.
A polgármester elmondta, találkozóhely az expó, ahol a termékek és vásárlók, vállalkozások és ügyfelek találkozhatnak egymással. Szükség van erre – mondta –, mert számos olyan vállalkozás működik a városban, amely minőségi szolgáltatásokkal, termékekkel várja ügyfeleit, de csak nagyon szűk körben ismert. Ugyanakkor a vállalkozásvezetők egymással is megismerkedhetnek, akár új befektetések, üzletkötések is megalapozódhatnak itt.
Az expón kiállító cégek nagy többsége Hargita megyei, de nagy a gyergyószéki vállalkozások aránya is, emellett néhány távolabbról, Magyarországról, illetve Szatmárról érkező kiállító termékei is megtekinthetők.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!