Füttyös kalandjai: gyermekelőadás felnőtteknek is

Gyermekelőadással indítja az új évadot szerdán a Figura Stúdió Színház. A darabbal a Figura új kísérletet is folytat, hiszen gyermekelőadásról van szó ugyan, de olyan jellegű produkcióról, amelyen a szülők, felnőttek is remekül tudnak szórakozni.

Gergely Imre

2013. szeptember 23., 19:322013. szeptember 23., 19:32

2013. szeptember 23., 19:562013. szeptember 23., 19:56

A Füttyös kalandjai című mesejáték Nagy Olga erdélyi néprajzkutató, író Fütykös és a sárkány című művét és más meséit dolgozza fel. Czegő Csongor színházigazgató kifejti: az előadás várhatóan sok gyermek számára az első találkozás lesz a színházzal, mintegy beavatás ebbe, éppen ezért is fontos nagy odafigyeléssel dolgoznia a darab megalkotóinak.

A darabbal a Figura új kísérletet is folytat, hiszen amint az előadás-bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, gyermekelőadásról van szó ugyan, de olyan jellegű produkcióról, amelyen a gyermekek mellett a szülők is remekül tudnak szórakozni.

Ezért újdonságképpen a premierre esti előadásként kerül sor szerdán 18 órakor, ahová meghívást kaptak óvónők, tanítók is, vagyis azok, akik a gyermekek nevelésével foglalkoznak, és akiknek szintén komoly szerepük lehet abban, hogy a gyermekek megismerkedhessenek a színház világával. A rendező Márkó Eszter számára különös jelentőséggel bír az előadás, több szempontból is. Egyrészt nagymamája írói hagyatékát dolgozza át színpadra és a Figura társulatának arculatára, másrészt pedig – amint elmondta – különleges kihívás gyermekek számára rendezni. „Rendezőként, de színészi munka tekintetében is nagyon komoly odafigyelést jelent gyermekek számára élményt nyújtani. A gyermekek nem unatkozhatnak, olyan előadást kell számukra nyújtani, amely végig izgalomban tartja őket, hatással van rájuk. Érzékenyebbek és őszintébbek, mint a felnőttek, nem lehet, nem szabad átverni őket” – mondta Márkó Eszter, aki egyébként a budapesti József Attila Színház munkatársa.


Boldogulás egy bolond világban

Az előadás története több mese füzérbe foglalása. Füttyös, a szegény parasztlegény, aki ugyan rest a kétkezi munkára, de esze, szíve a helyén, világgá indul, hogy megkeresse szerencséjét. Eljut Búvalbélelt ország számos „keserves-bús” falujába, hogy helyrecsavargassa a bolond emberek eszét, majd Bergengócia szeszélyes királykisasszonyának udvarába vándorol: ott vár rá az igazi feladat. Nem sárkányt, hanem királylányt kell szelídítenie.

Az emberi butaságon túl még a kétfejű Ördög-Bördöggel is meg kell küzdenie. Boldogulása felé vezető útján józan paraszti esze, igazságérzete, bátorsága és hite segíti őt, s a remény, hogy változtatni tud ezen a nagyon fejtetőre állított világon. A  történetet hagyományos népi hangszerek, a vásári komédiák hangulatát idéző humoros, könnyed, de ritmusos és nagyon pontos játék, a gyors, egyszerű, látványos helyszínváltások teszik izgalmassá.

Akik színpadra viszik Füttyös kalandjait

Szereplők: Bartha Boróka, Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Köllő Nándor,  Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Moşu Norbert-László, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér, Valamint Ciprian Chiricheş, Csavar Boróka, Răzvan Gorgan, diákszínészek. Zenészek: Csibi Szabolcs, Kelemen István.

Rendező: Márkó Eszter, díszlet- és jelmeztervező: Vetró Barnabás. Zene: Csibi Szabolcs és Kelemen István. Kellékkészítő mester: Zayzon Ádám.

Három előadásra szól az idei gyermekbérlet

A bemutatóra felnőtteknek 6 lejbe kerül a belépőjegy, a gyerekeknek pedig ingyenes. A  következő előadások – a közelgő Nemzetiségi Színházi Kollokvium után – októbertől következnek, és a színház gyermekbérlete lesz érvényes. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló bérletcsomagok három-három előadást tartalmaznak. A Figura Stúdió Színház előadása mellett megtekinthető lesz a Tomcsa Sándor Színház, a Csíki Játékszín és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház egy-egy mesejátéka is.

A mesebérlet ára 12 lej (a jegy ára egy előadásra 6 lej). A bérletek megvásárolhatók a Figura Stúdió Színház irodájában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés