
Hárommillió lejt kapott Gyergyószentmiklós a 2006-ban „papíron”, tavaly pedig valójában is elkezdett ivóvíz- és csatornahálózat-felújítás és -bővítés folytatására.
2013. október 08., 18:442013. október 08., 18:44
2013. október 08., 19:332013. október 08., 19:33
Amint Mezei János polgármester keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, a most kapott összegből a vízház építése folytatódik, a vízbefogó tartályok újulnak meg, illetve dolgoznak még a derítőállomás építésén is. Emellett megtörténik a múlt évben lefektetett vezetékek összekötése, ahol a forgalmasabb utak alatt kell átvinni a csöveket.
A 2012-ben elkezdett munkálatok pénzhiány miatt álltak le, a beruházás ugyanis az Országos Beruházási Ügynökség (CNI) hatáskörébe tartozott, az intézményt azonban átszervezték, nem kapott költségvetést, és hónapokig kérdéses volt, hogy lényegében mely minisztériumnak lenne a feladata a pénz folyósítása.
Mezei János egy tavaszi lakossági fórumon még abban bízott, hogy idén befejeződhetnek a munkálatok, később már abban reménykedett, hogy júliustól, vagyis az év második felében indulnak újra. Végül most, októberre érkezett meg a hárommillió lej, amiből újra neki lehet kezdeni a beruházásnak. Ez az összeg ugyan nem elég arra, hogy be is fejeződjön a víz- és csatornarendszer-felújítás, illetve -bővítés, de jelentős előrelépésekre ad lehetőséget. A beruházás jövőre fejeződhet be – mondta a polgármester.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!