Fénykép és történet

A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Múzeum egész évre kiterjedő gyűjtési mozgalmat indított útjára. Fotókat, fotónegatívokat, képeslapokat várnak minden gyergyószéki településről, hiszen bárki családjának a története érdekes lehet, hozzájárulhat a régió történeti ismeretéhez.

Baricz-Tamás Imola

2014. március 12., 17:242014. március 12., 17:24

2014. március 12., 17:542014. március 12., 17:54

 

„Szeretnénk bővíteni, fejleszteni a fotótékát, olyan képeket várunk, amelyek leginkább helytörténeti jelentőségük mellett családtörténeti vonatkozással is bírnak. Vizuális anyagokat, fényképeket, filmeket, képeslapokat gyűjtünk” – mondta Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója.

Nem csak szentmiklósi, hanem a gyergyószéki lakókat is megszólítják a múzeum munkatársai. „Akár családi képtárat, részben vagy egészben, szívesen fogadunk, lehetnek a fotók a településekhez, de lehetnek a család életéhez kapcsolódó fényképek is, mert a települések történetéhez mindenképp hozzátartozik a családok története is, bárkinek a fotója érdekes lehet” – hangsúlyozta Szőcs Levente néprajzkutató. A mozgalomban külön gyűjtik a II. Világháború és az azt megelőző korszakból származó, illetve a II. Világháború után, a kommunizmus évei alatt egészen 1989-ig készült adathordozókat, fotónegatívokat, képeslapokat. A harmadik csoportba gyűjtik az 1989 utáni nem digitális fényképeket.

A fénykép helye is meghatározó

A fényképek „szólhatnak”, üzenhetnek az emberélet fordulóiról, életszakaszairól, mint például születés, keresztelő, gyermekkor, iskolai és egyházi nevelés, kamaszkor, ballagás, sorozás, katonaság, házasság, családalapítás, munkásévek, nyugdíjazás, időskori események vagy éppen temetkezés. Ünnepnapokról készült fényképeket is várnak, mint: karácsony, farsang, húsvét, pünkösd, különböző városi/községi ünnepek, kortárstalálkozók, nemzeti ünnepek, polgári ünnepek, kommunizmusbeli ünnepek. Továbbá szívesen fogadnak munkaalkalmakat, a kommunizmus évei alatt készült sólyom- és pionírmozgalmat megörökítő, illetve akár műteremben készült fényképeket. Ugyanakkor viselet-, lakáskultúra, gazdaság, udvar, városkép, falukép, tájkép és egyéb témájú fényképeket is várnak, hogy minél gazdagabb legyen a múzeum fotógyűjteménye.

A Fénykép és történet munkacímmel indult gyűjtési akció során minden egyes fényképet beazonosítanak a készítési helyük, idejük szerint, feltüntetve a készítőjük nevét is az adatlapon. A fotón látható személyeket illetve elemeket is azonosítják. „A fénykép »élettörténetére« is kíváncsiak vagyunk: hol tartották, mire használták, milyen jelentősége van a családban, intézményben. A fényképekhez tartozó kis történeteket is feljegyezzük, hogy kiderüljön, egy-egy adathordózót hol őriznek tulajdonosai, mennyire rituális a viszonyuk, a fényképnek akár  szakrális jellege is lehet a családban, ami néprajzi szempontból igen fontos lehet” – mondta a néprajzkutató, felhívva lakók figyelmét arra, hogy egy-egy fényképhez akár megírt kis történetet is szívesen fogadnak.    
 
A múzeumba már várják a fényképeket, fotónegatívokat, képeslapokat. A bevitt adathordozókat lehet adományozni is, viszont bizonyára vannak, akik nem szívesen válnak meg egy-egy értékes fényképüktől, így azok esetében az eredeti fotókról digitális másolatot készítenek és az eredetit visszaadják. Továbbá minden esetben rákérdeznek, hogy a felajánlott fotót különböző kiállításokon, honlapokon használhatják-e, közszemlére tehetik-e.

Az érintettek munkanapokon 10-17 óra között kereshetik fel a múzeumot, illetve érdeklődhetnek, időpontot egyeztethetnek a 0266–365229-es telefonszámot tárcsázva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés