
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Nyakig lesz sáros az, aki a gyergyószentmiklósi Ady Endre, Csiszér, Gödrös utcában végigmegy. A felsorolás folytatható, ez jellemző a város számos mellékutcájára. Sokan bosszankodnak.
2016. február 22., 17:492016. február 22., 17:49
„Kitapasztaltam, hogy a keréknyomokban kell mennem, úgy megúszom szárazon” – fogalmaz egyik olvasónk. Egy másik a részmegoldásnak számító gödörtöméseket díjazza: rossz cserepeket hordtak ki szomszédaik az útra, az a csúszásgátló az iszaptengerben. Minap egy szolgáltató terepre járó emberei is megállítottak, írjunk róla, hogy történjen valami, mert az már tűrhetetlen, hogy mit behordanak a házakba.
Egy olvasónk elmondta, úgy tudja, a közművesítést végző cég kellene az utcát eredeti állapotába visszaállítsa. Kéri az önkormányzatot, hasson oda, hogy amit vállalt, az végezze a cég. De ha önerőből nem megy, a Gödrös utcában többen is lapátot ragadnak, csak vigyenek töltést a helyszínre, hogy megszűnjön ez az áldatlan állapot.
Ahogyan évente útjavítást rendelt a város a nem aszfaltburkolatú utcákra, úgy idén is ez a szándék – áll abban a válaszban, ami az önkormányzattól érkezett. Ebben az is tisztázásra kerül, hogy nem a beruházást végző cég hanyagolta el a munkát. „A 64 kilométernyi közút mintegy kétharmada van ebben a helyzetben, nemcsak a víz- és csatornahálózat kiépítése során érintett utcák. Ahol a kivitelező dolgozott, javarészt a felásott részek tömörítése megtörtént. A jelenlegi helyzetet az olvadás okozza.”
Vannak bizonyos utcák, ahol a csatornázást vállaló Arcons cégnek még vannak teendői, így például több helyen át kell ásniuk az utat, hogy a vezeték leágazása a lakosok udvarára érjen. Ezekre a munkálatokra március elseje után akkor kerülhet sor, amikor az időjárás lehetővé teszi a talajmunkát. A cég viszont mindössze azért a területért felelős, amelyet felásott, azt kell visszaállítsa eredeti állapotába.
Közel 500 ezer lej áll rendelkezésre erre a célra az első félévben – tudtuk meg. A költségvetés elfogadásakor úgy csoportosította az összegeket a döntéshozó testület, hogy az év első és második negyedében is hozzáférhető legyen, így az első negyedévhez 190 ezer lejt, második negyedévhez 300 ezer lejt rendelt az önkormányzat földútjavításra. „Amint a talaj felolvad, a szolgáltatást megrendeli az önkormányzat” – tájékoztatott Madaras Szidónia sajtószóvivő.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!