A LEADER-program lehetőségeit az új fejlesztési időszakban is érvényesíteni szeretné a Gyergyó Régió Helyi Fejlesztési Akciócsoport.
2016. március 07., 14:442016. március 07., 14:44
A G10 tömörülés keretében az új fejlesztési időszakban is tíz gyergyói településnek adódik lehetőség, hogy a LEADER-program által nyújtott vissza nem térítendő támogatásokat igényelje. Gyergyóremete, Ditró, Szárhegy, Alfalu, Újfalu, Csomafalva, Vasláb, Tölgyes és Holló községek, valamint Borszék város vállalkozói, civil szervezetei, önkormányzatai és az itt élő magánszemélyek a nemrégiben lezárult pályázati konzultációk során nyújthatták be támogatási ötleteiket a Gyergyó Régió Helyi Fejlesztési Akciócsoportjának.
„Minden szektorból egyedi, érdekes ötletek érkeztek” – nyilatkozta a projektötletek összesítése után Laczkó Zsolt, az akciócsoport munkavezetője. Mint magyarázta, az összesítés fogja képezni a készülő fejlesztési stratégia egyik részét, a másikat pedig az a készülő felmérés, amely a térség szociális, gazdasági hiányosságaira mutat rá. Az így összeállított stratégiával pályázza meg az akciócsoport a vidékfejlesztésre lehívható pályázati összeget, amihez szintén pályázat útján juthatnak majd a tömörülésben részt vevő települések.
A begyűjtött közel 80 projektötletet témakörökbe csoportosítva összegezték – tájékoztatott Laczkó. Mint részletezte, az örökségvédelem témakörben a régi parasztházak, malmok, csűrök, elavult tűzoltó felszerelések felújítása került leginkább előtérbe az önkormányzatok és a civil szervezetek részéről. A kultúra, hagyományok és kézművesség kategóriában a civil szervezetek nyújtottak be javaslatokat főként hangszerek, illetve népviseletek és táncruhák vásárlására.
A sport és egészség témakörben az önkormányzatok fogalmaztak meg ötleteket bicikliutak, járdák kialakítására, mobil hokipályák, gyepfocipályák és síugrópályák létesítésére, felszerelésére. Ebben a témakörben a magánszféra részéről is jegyeztek javaslatokat közegészségügyi központok felszerelésére, a katasztrófavédelmi szervek pedig saját tevékenységükhöz felszerelések vásárlásának igényét jelezték.
A szociális témakörbe olyan ötletek kerültek, amelyeket a sérült gyerekekkel, illetve a romákkal foglalkozó civil szervezetek nyújtottak be felszereléstáruk bővítése, helyiségeik renoválása, illetve táborok, képzések szervezése, speciális szállítóeszközök vásárlása céljával.
A vállalkozók részéről jelzett ötleteket is külön ágazatba csoportosították. Sokan támogatásból létesítenének autószerelő, autómosó műhelyt, az építkezésben és a fafeldolgozásban tevékenykedő cégek gépek, felszerelések vásárlására fogalmaztak meg támogatási igényt, ugyanakkor tervezőiroda létesítésére is érkezett projektötlet. A mezőgazdaságban tevékenykedők részéről járművek, gépek vásárlására, valamint állatok tartására alkalmas épületek felújítására, építésére jegyeztek ötleteket, és széles körből érkezett javaslat gyógynövényültetvények létrehozására, illetve a már meglévők fejlesztésére.
Az erdei gyümölcsök feldolgozásában főleg a közbirtokosságok, az önkormányzatok látnak jövőt, a vállalkozások részéről pedig hús és húskészítmények előállítására alkalmas gépek, szállítójárművek vásárlására, illetve vágóhíd létesítésére fogalmazódott meg igény. A turizmusban gondolkodó vállalkozások wellnessközpontok, strandok létesítésére szeretnének támogatást.
Az önkormányzati ágazatba csoportosított ötletek a közterek rendezését, parkosítást, járdák, parkolók építését, művelődési házak felszerelését tartalmazzák, illetve a közintézmények alternatív energiaforrással való felszerelése is szerepel az akciócsoport elé tárt ötletek között.
„Csak arra lesz esély vissza nem térítendő támogatást igényelni, ami szerepel a stratégiában” – szögezte le Laczkó Zsolt. Becslése szerint az idei év vége felé várhatók a pályázati kiírások. Bízik abban, hogy a G10-nek előirányzott 2,1 millió lejes keretösszegnél több kerülhet majd elosztásra. „Úgy saccoljuk, hogy a 3 millió eurót is elérheti a lehívható összeg. Ez attól függ, hogy milyen értékelést ér el a stratégiánk” – mondta.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!