
Kétszázharminc lejben határozta meg az oktatási minisztérium az érettségi vizsgasorozat költségét azok számára, akik harmadszori nekifutásra próbálnak lediplomázni. Az egyes vizsgadíjakról azonban a tanfelügyelőségek dönthetnek.
2013. február 19., 17:542013. február 19., 17:54
2013. február 19., 17:572013. február 19., 17:57
Összesen kétszázharminc lejt kell kifizetniük idén azoknak a vizsgázóknak, akik harmadszor próbálnak leérettségizni és az összes vizsgára el kell menniük – erről döntött az oktatási minisztérium. Az egyes vizsgadíjak értékét azonban a tanfelügyelőségek állapíthatják meg, erről március elsejéig kell határozniuk. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, az érettségi vizsgadíjakkal kapcsolatban még nem kapták meg a hivatalos tájékoztatást a szakminisztériumtól. Ugyanakkor azt is közölte, hogy ez a díj már évek óta létezik, eddig azonban semmit nem szabtak meg központi szinten, a tanfelügyelőségek dönthettek a vizsgadíjak mértékéről, de az ebből befolyó összegeket kizárólag a vizsgasorozat lebonyolítására fordíthatták.
Azoknak a Hargita megyei diákoknak, akik harmadszori nekifutásra próbáltak lediplomázni, már tavaly is kétszázharminc lejt kellett fizetniük a teljes vizsgasorozatra. A feliratkozás itt 10 lejbe került, a digitális kompetenciavizsga díja 40 lej volt, az idegennyelv-kompetenciapróbáé 60 lej, a szóbelinek megfelelő magyar, illetve román nyelvvizsga pedig egyenként 20 lejbe került, az írásbeli vizsgák díja szintén 20 lej volt.
Megkezdődött az egységes próbaérettségi
Mintegy 2900–3000 végzős diák részvételével hétfőn elkezdődött az egységesített próbaérettségi Hargita megyében. Ezen a vizsgasorozaton már kötelezően részt kell venniük a diákoknak, akik megyei szinten egységes tételeket kapnak a vizsgákon, és a vizsgakörülmények, valamint a szigor is hasonló ahhoz, mint amilyenre nyáron, az érettségin számíthatnak. Azért, hogy ezeket a feltételeket megtapasztalják és megszokják a diákok, a tanfelügyelőség azt is kérte a középiskolák vezetőségétől, hogy ahol lehetőség van rá, kamerázzák be a vizsgatermeket.
A próbaérettségi a kompetenciavizsgákkal kezdődött, ezek március 1-jén érnek véget, majd március 4–7. között lezajlanak az írásbelik is. A dolgozatokat március 5–22. között javítják ki, majd kifüggesztik az eredményeket a tanintézetekben. A vizsgasorozat eredményeinek kiértékelését március 25–29. között mutatják be a középiskolákban, a vizsgatantárgyakból tartandó tanórákon, osztályfőnöki órákon, valamint szülői értekezleteken egyaránt megvitatják ezeket, és a tanfelügyelőséghez is beküldik a jelentéseket. A tanév első félévében megszervezett próbaérettségin 33,11 százalékos átmenési arányt mért a Hargita megyei tanfelügyelőség, ezúttal viszont jobb eredményeket remélnek, mondta el korábban Bartolf Hedvig.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!