Tánccal emlékeznek Páll Ágira

Négyszázötven helyjegyből már alig van egy pár, akár a korábbi esztendők Step Dance-s előadásain most is lesznek, akik amiatt neheztelnek majd, hogy kinn rekedtek az április 21-én este 6 órától, a gyergyószentmiklósi művelődési házban kezdődő előadásról. Ez a rendezvény azonban más lesz, mint a korábbiak, Páll Ági a táncoktató, az „anyapótló”, a barát csak emlékekben lesz a seregével. Emlékezzünk címet kapott a háromórás, száz gyereket felvonultató táncos produkció.

Tavaly októberre nagy előadást tervezett Páll Ágnes, a Step Dance 14. születésnapját ünnepelték volna, az alapító betegsége azonban olyan stádiumba ért, hogy le kellett mondani a rendezvényről. Aztán jött a búcsú Ági nénitől.

„Mi a gyerekekkel nem akartuk éreztetni, mekkora a veszteség, s mi tagadás, jól is esett a munkába temetkezni, ezért kezdtük az előadás új időpontját tervezni. Ági néni születésnapjára, április 21-re esett a választás” – ismerteti a hátteret Portik Dobos Gabriella, aki Páll Ági távozása után átvette és azóta is összetartja, gyarapítja a táncos csapatot, szervezi az előadást Ági fiával, Istvánnal együtt. Ma sem érti, miért őt választotta ki a számtalan táncos közül oktatója, s már nyolcadikos korától vitte segédként magával, aztán pedig egyre több, egyre komolyabb feladatokkal bízta meg. Gabriella állítja, ma is úgy dolgozik, hogy az Ági kedvére legyen, bár szívesen hallaná, mint régebb rövid biztatását: „ez így jó”.

Bevallja, nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz, mikor az ő nyakába szakad minden feladat, hogy nagy lesz az elvárás, a szülőkkel pedig meg kell vívni időnként a harcot: „mindegyiküknek a sajátja a leg, nekem pedig az összes. Nem tudnék különbséget tenni, mint ahogy nem lennék képes elhagyni a Step Dance-t sem; rám itt számítanak”.

„Olyan lesz, mint a mennyország, fehér és gyertyafényes” – mesél a műsor díszletéről Gabriella, bevallva, mind a huszonkilenc produkció kidolgozva, alaposan begyakorolva, már csak attól fél, mit válaszol előadásukra a közönség. „Emlékelőadás lesz, de korántsem szomorkodás. Ági néni nem ezt várja tőlünk. Tizennégy évig a próbateremben csak boldogság és mosoly volt; ha valaki szomorúan jött be, itt biztos elfelejtette. És egyébként is mi táncosok vagyunk: örömünket is, bánatunkat is tánccal mondjuk ki. Ne várják, hogy szomorkodjunk!”

A klub saját költségvetéséből, szülők segítségével szervezik meg a szombati előadást, mely sok meglepetést tartogat még. Emlékezzünk a cím, Gabriella elmondja, miért: „Ági néni attól félt, hogy egyszer elfelejtik. Én nem fogom, mi nem fogjuk ezt hagyni!”