
Fotó: Pethő Melánia
A tartós fagyok beállta előtt szeretné befejezni a járdafelújítás idénre tervezett munkálatait a gyergyószentmiklósi önkormányzat. Ez nagyjából a tervek szerint haladt az év folyamán, a földutak javítását viszont máris elölről lehetne kezdeni. Út- és járdajavítás témában összegzett Nagy Zoltán polgármester.
2016. október 12., 19:442016. október 12., 19:44
A korábban elkezdett járdafelújítás idén nagy ütemben folytatódott Gyergyószentmiklóson, a város több szakaszán került új burkolat a járófelületre. A munkálatokkal sok esetben nem lehetett az ütemterv szerint haladni, az ivóvíz- és csatornarendszer kiépítése hátráltatta a járdafelújítást. De van olyan eset is, hogy a csatornaépítés tökéletlensége miatt egy tavaly épített szakasz megsüllyedt, újjá kell építeni – mondta Nagy Zoltán polgármester. Az akadályok még most sem hárultak el véglegesen, ezért sem lehet még kijelenteni, hogy lezárult volna az idénre tervezett járdaépítési projekt – tette hozzá.
„Sok olyan pontban vagyunk elakadva, ahol az Arconsra várunk, de ha minden jól megy, napokon belül elkezdik szerelni a szűrőberendezéseket, így reális esély van arra, hogy november végére az egész hálózat építkezési munkálatai megtörténnek, és befejeződhet a járdaépítés is” – mondta a polgármester.
Parkosítás már csak jövő tavasszal
A felújítás látványosan változtatott a városképen, főként az ezzel párhuzamosan zajló zöldövezet-kialakítás miatt. A Tűzoltó vagy a Kossuth Lajos utcában már megfogantak a szegélyek közé ültetett facsemeték, jövőben, ha a gyepesítés is megtörténik, zöldszigetek választják majd el a gyalogjárókat az úttesttől. „Az elmaradásoknak tudatában vagyunk, az új járdák mentén feltöltések következnek, majd parkosítási munkálat, de ez már csak tavasszal. A járdák szélességét illetően minden esetben figyelembe vettük a tervezők javaslatát. Ahol indokolt volt a régi szélesség, ott megtartottuk, ahol nem, ott csökkentettük a járdák szélességét, növeltük a zöldövezetek felületét” – mondta a polgármester.
Aszfaltozás: amivel elmaradtak…
Az aszfaltozás idén a Fogarasy, az Arany János és Cloșca utcákban folytatódott. Itt a kivitelező csúszott a megadott határidőhöz képest, és – bár az aszfaltozás megtörtént és a forgalom is újraindult az utcákban – a munkálatokat nem vette át az önkormányzat. „Vannak bizonyos dolgok, amit nem fogadtunk el a kivitelezésben, kijavíttatjuk” – magyarázta Nagy. Nem tartja valószínűnek, hogy idén folytatódhatna az aszfaltozás, az időjárás már nem engedi meg, hogy a Szájvánig tervezett szakasz előkészítő munkálatait elvégezzék. A polgármester viszont úgy látja, ha a kivitelező jól dolgozott volna, idén el tudta volna végezni a szerződésben vállaltak nagy részét.
„Hároméves szerződésünk van a kivitelezővel, ez jövőben jár le. Idén 80 százalékban kivitelezhető lett volna, a pénz megvolt a munkálatok fedezésére. Ennek ellenére több százezer lej marad meg az »utas fejezeten«, amit nem tudunk elkölteni a kivitelezés befejezésének hiányában. Most dolgozunk a költségvetés-módosításon, ezeket az összegeket át fogjuk csoportosítani” – magyarázta.
… és amit sikerült időben letudni
A kátyúzást időben sikerült elvégezni, a cél ez esetben az utak járhatóvá tétele volt. „Az útjavítások kapcsán igyekeztünk arra, hogy az aszfaltozott felületeken minél hamarabb megszüntessük a gödröket. Ez nem jelenti azt, hogy minőségi utakat tudtunk kialakítani, de gödörmentesítettük a várost” – fogalmazott Nagy. Arra kéri a lakókat, ha van tudomásuk nagyobb gödrökről az aszfaltutakon, jelezzék ezt a polgármesteri hivatalban, mert amíg még tartanak a melegaszfaltos munkálatok, a gödrök betömésére is van lehetőség.
Nem vonatkozik ez a kijelentés a teherforgalmi útszakaszra, ahol gödör gödröt ér – a Dózsa György, Békény és Halászok utcák teljes felújításra várnak. A rehabilitálásra készen van a kivitelezési terv, a legutóbbi tanácsülésen az utcák telekkönyveztetését is megszavazta a képviselő-testület. Erre a pályázás miatt van szükség. A polgármester szerint két pályázati kiírást készül megcélozni a szakasz felújítására az önkormányzat, illetve a megyei tanácstól számít támogatásra. „Ha az elképzelt finanszírozások meghiúsulnak, hitelből kell nekikezdenünk ezen utcák teljes felújításának” – mondta.
A földutakkal kapcsolatban kifejtette, esélytelen, hogy egy-egy javítás hosszasan tartson, így máris újra lehetne kezdeni a munkát azokban az utcákban, amiket a nyár folyamán feltöltöttek. Kijelentette, hogy – noha a város földútjainak állapota minősíthetetlen – arra az önkormányzat nem tud költeni, hogy még a tél beállta előtt újragréderezzék, újra feltöltsék azokat.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!