
Fotó: Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata
Az emberi életek megmentése a prioritás – erre vonatkoztak Hargita Megye Tanácsa augusztus 31-ei soros ülésének legjelentősebb döntései. Módosították a költségvetést például az árvízkárok helyreállítása érdekében is – számol be az intézmény sajtóosztálya.
2016. szeptember 01., 16:222016. szeptember 01., 16:22
Felújítanák a csíkszeredai Erdőalja utcát, hogy a SMURD helikopterekhez zökkenőmentesen el tudjanak jutni a mentők – derül ki a megyei önkormányzat közleményéből. A szerdai tanácsülésen jelen volt Marius Giurcă dandártábornok, a csíkszeredai hegyivadász alakulat parancsnoka, aki elmondta, két leszállópályájuk van, amelyekre a leszálláshoz a SMURD helikopterei már megkapták a katonai engedélyt.
A leszállópályákhoz vezető egy kilométeres utat kellene felújítani, hogy a mentőautók zökkenőmentesen el tudjanak jutni a helikopterekhez. A parancsnok azt kérte, idén kezdjék el a befektetést, hogy jövőben tudják befejezni. A megyei önkormányzati testület úgy döntött, Hargita Megye Tanácsa ügykezelésbe veszi az utat.
Mint a közleményben hangsúlyozzák, sürgős intézkedésekre volt szükség augusztus 31-én Gyimesközéplok községben, ahol az egy nappal korábbi esőzések következtében az árvíz jelentős károkat okozott. Módosították a költségvetést, több átcsoportosítás is történt az árvízkárok helyreállítása és a megyei utak javítása érdekében. Jelentős összegeket költött a megyei tanács korábban is árvízkárok helyreállítására, ezekre várják a kormány kiegészítését, számolt be Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A kormány költségvetés-kiegészítése szeptemberre várható. 150 ezer lejt átcsoportosítottak a Gyimesközéplok községi árvízkárok helyreállítására, illetve ugyancsak erre költik a tartalékalapban levő 70 ezer lejt.
Aktualizálják a Kőrispatak–Maros megye határa közötti útszakasz terveit, illetve szintén elkészítik a 131-es jelzésű megyei út javításának tervét. Itt a beszakadást javítják ki, hiszen a teljes szakasz stabilizálására rengeteg pénzre lenne szükség, ez nem áll a megyei tanács rendelkezésére. Elindítják a közbeszerzési folyamatot az udvarhelyszéki 135-ös jelzésű megyei útra is, erre 10 ezer lej elkülönítését szavazta meg a testület.
A megyei utak munkálatainak finanszírozásán kívül 6 ezer lejt utaltak ki annak a tanulmánynak az elkészítésére, amely arra vonatkozik, hogy beköltöztethetik-e Csíksomlyóról a megyei sürgősségi kórház fertőzőosztályát a régi járóbeteg-rendelő épületébe.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!