Egészségügyi kártyák: kiesés áramszünet miatt

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Áramszünet miatt leállt az elektronikus egészségügyi rendszer hétfőn. A Hargita Megyei Egészségbiztosítási pénztár képviselője szerint a szolgáltatók el tudták végezni munkájukat. A háziorvosok szövetségének vezetője ennek ellentmondva nyilatkozott.

Dávid Anna Júlia

2016. augusztus 02., 13:532016. augusztus 02., 13:53

Leállt az elektronikus rendszer, de offline (inaktív) üzemmódban dolgozhattak a szolgáltatók – mondta el Karda István, a megyei egészségbiztosítási pénztár ügyvezető igazgatója, hozzáfűzve, senki sem reklamált, ugyanis a Hargita megyeiek tudják, hogyan kell használni a rendszert. Több alkalommal előfordult már hasonló fennakadás, éppen az ilyen helyzetek miatt létezik az inaktív mód – folytatta.

A betegek ebből semmit nem éreztek, hiszen a szolgáltató elveszi a kártyát, elvégzi a munkáját az inaktív felületen, majd amint kiküszöbölik a hibát, feltölthetik a bevitt információkat – tudtuk meg. Erre három napjuk van a szolgáltatóknak, különben büntetést kell fizessenek.

„Ha a kártyát nem tudjuk használni, nem tudjuk ellátni a betegeket a biztosítotti rendszerben” – mondott ellent az egészségbiztosító képviselője által elmondottaknak Soós Szabó Klára. A háziorvosok Hargita megyei szövetségének a vezetője szerint ilyen esetben kedvezményes recepteket sem tudnak kiállítani. Attól is tartanak a háziorvosok, hogy ha később viszik be a rendszerbe a betegek adatait, akár azzal is megvádolhatók lesznek, hogy fiktív szolgáltatásokat próbálnak elszámoltatni. Az offline lehetőség nem létezik, legalábbis erről semmilyen írásos útmutatót nem kaptak – szögezte le Soós Szabó Klára.

„A szolgáltató ilyenkor el tudja látni a beteget, de csak a rendszeren kívül, ami azt jelenti, hogy a biztosítottnak ki kell fizetnie a konzultációt, és a receptre felírt gyógyszereket teljes áron kell megvásárolnia” – hangsúlyozta a háziorvosi szövetség képviselője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés