Csak kisebb fennakadásokat okozott a nagy havazás

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A tanítást nem kellett felfüggeszteni sehol, de Siménfalva községben nehezen tudott közlekedni az iskolabusz, a mentőknek viszont nem okozott gondot a nagy havazás, és a prefektusi hivatal sem kapott jelentést rendkívüli esetekről.

Széchely István

2014. január 27., 19:292014. január 27., 19:29

2014. január 27., 19:322014. január 27., 19:32

 

Az ország számos megyéjében szünetelt az oktatás hétfőn a rendkívüli hóhelyzet miatt, Hargita megyében viszont sehol sem függesztették fel a tanítást, és különleges intézkedésekre sem volt szükség a tanórák megtartása érdekében. Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa érdeklődésünkre elmondta, szombaton sms-ben értesítették a megye összes tanintézetének vezetőjét, hogy jelentsék, amennyiben gondjaik vannak a havazás miatt. A tanfelügyelőségnél hétfőn mindössze Siménfalva községből jelezték, hogy a havas utak miatt az iskolabusz Rugonfalva környékén nehezen, késéssel tudott közlekedni, de a tanítás ott sem maradt el – tájékoztatott Hodgyai László. A megye más részeiről nem jelentettek fennakadásokat.

A különböző közintézmények a megyei prefektusi hivatalnál is napi szinten kell jelentsék a havazás miatt fellépő problémákat, de hétfőn a déli órákig nem érkezett ilyen jellegű jelzés a prefektúrára. Adrian Pănescu, az intézmény szóvivője azt közölte, hogy az országos és a megyei utakon a téli útviszonyoknak megfelelően zajlott a közlekedés, nem voltak útlezárások, sőt korlátozások sem, az utak csúszásmentesítésével megbízott két cég egész hétvégén dolgozott. A megyén áthaladó országutakon hétfőn reggel 1–4 centiméter volt a hóréteg, de az is meg volt szórva csúszásgátlóval, a havazás és a hóátfúvások miatt vasárnap Kápolnásfalu és Szentegyháza, valamint Szelterszfürdő környékén, hétfőn pedig a Bucsin-tetőn, a hargitafürdői szakaszon, valamint a Békás-szorosban volt 2–4 centiméter vastagságú hó az utakon – mondta el Adrian Pănescu.

A mentők számára nem okozott fennakadást a nagy havazás az elmúlt napokban, és az időjárási körülményekhez köthető segélyhívást sem kaptak – tájékoztatott a Hargita Megyei Mentőszolgálat diszpécsere. Az áramellátásban sem voltak gondok, kisebb meghibásodások, szolgáltatáskiesések ugyan előfordultak, de a megszokottnál nem több, és ezek sem a havazások miatt léptek fel – közölte Kovács Artúr, az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés