Kazántakarítás közmunkában

Több olvasó jelezte: húsz-harmincasával vannak cigányok az utóbbi napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedi déli kazánháznál, kis és nagy szekerekkel hordják el onnan a holmit. Volt, aki feltette a kérdést: ha a cigányoknak megéri elvinni onnan a régi csöveket, fémhulladékot, miért nem értékesíti azt az amúgy csőd szélén álló közüzem. Ennek jártunk utána.

Balázs Katalin

2013. február 06., 17:172013. február 06., 17:17

2013. február 06., 19:002013. február 06., 19:00

 

A kazánház már nem tartozik a közüzemhez, át kellett adniuk ezt is a fűtésszolgáltatást átvállaló cégnek, még 2010-ben – kaptuk válaszként Lukács László igazgatótól. Az E-Star cég szóvivője, Balogh Katalin tájékoztatott, hogy mi is történik ott valójában. Amint elmondta, az elmúlt évben szerelési, módosítási, karbantartási munkálatokat végzett ott a távhőszolgáltató, az elavult, használaton kívüli hulladékot, vezetékeket távolítják el ezúttal. Részleteket nem tudott arról, hogy kik és hová viszik pontosan, esetleg újrahasznosítják-e a hulladékot, hiszen a takarítást partnerségben végzik az önkormányzattal, őket illeti a válaszadás. „Mi csak haszonbérletbe vettük a kazánházat, nincs tulajdonjogunk fölötte, nem is vihetnénk el semmit sehová” – nyilatkozta Balogh Katalin.

Az önkormányzatnál érdeklődve kiderült, a mellékgazdaság vezetőjének irányítása mellett büntetett személyek közmunkaként segédkeznek a rendcsinálásban. Kedden 11, szerdán 16 személy dolgozott ott, a ki nem fizetett büntetését róva így le. Bíró Boér Attila, a mellékgazdaság vezetője cáfolta azt a hírt, miszerint a munkások értékes tárgyakat vittek volna el a helyszínről, fémhulladékról, csövek szállításáról szó sem volt.

„Hat emberem van a közmunkások mellett, én is rendszeresen a helyszínre megyek. Pontosan tudom, hogy kedden egy kazán megolvadt rostélyát vitték el, az alappal együtt vagy ötven kiló volt, viszont értéke aligha van. Ma kartonokat szedtek ki, azt mondták, otthon elégetik. Még örvendtem is neki, mert mi kellett volna valahol meggyújtsuk, ha el nem viszik. Nincs itt szó arról, hogy nekik adnánk az ócskavasat vagy bármi egyebet. Aki nem hiszi, annak felajánlom, hogy jöjjön, segítsen a takarításban, s amit a szemét között talál, az övé lehet” – közölte Bíró Boér Attila. A mellékgazdaság vezetője azt is elmondta, a munkálat csütörtökön folytatódik, a téglatörmelék elhordására kerül sor, annak is a javát kiválogatják, felhasználja a mellékgazdaság. Bíró Boér szerint az értesítések mögött az állhat, hogy épp akkor járt el ott egy ócskavasat szállító szekér, amikor a bejelentő is. Könnyen támadhatott az a téves képzete, hogy a szekérnyi ócskavas a kazánházból származik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél

Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél
2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál