Büntetnek a nemzeti parkban

„Bekeményít” a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park, mostantól szigorúbban ellenőrzik és büntetik azokat, akik nem tartják be a természetvédelmi területeken érvényes törvényeket, szabályozásokat.

Gergely Imre

2013. július 15., 18:352013. július 15., 18:35

2013. július 15., 21:482013. július 15., 21:48

A hétvégén a nemzeti park munkatársai a gyergyószentmiklósi polgárőrséggel és a hegyi csendőrséggel közösen rajtaütésszerű járőrakciót szerveztek a parkhoz tartozó területeken. A cél többrétű volt, a tűzrakás, vadkempingezés, a szemetelők és nem utolsósorban a quadokkal, terepjárókkal száguldozók megfékezése volt. Ez azonban csak a kezdet.

Amint azt Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park vezetője elmondta, az utóbbi időben egyre inkább zavaró jelenséggé kezd válni a terepjárósok, motorosok, quadosok száguldozása a védett területeken, annak ellenére, hogy az ilyenfajta tevékenység törvénybe ütközik. Ezúttal két gyergyószentmiklósi és egy német terepjáróst találtak a „tilosban”, pontosabban az Öcsém felé tartva. Ők írásos figyelmeztetésben részesültek. Hegyi Barna elmondta, annak ellenére, hogy évek óta köztudott, a motorozás tilos az erdőkben, ezt sokan figyelmen kívül hagyják, sőt egyre szemtelenebbek. Nemrégiben például Fehérmezőben randalírozott egy ilyen csoport, s amellett, hogy motorbőgéssel s részeg ordítozással zavarták a park csendjét, rengeteg szemetet is hagytak maguk mögött, amit aztán az EKE természetjáró önkéntesei gyűjtöttek össze.

Több szabályt is megszegett az a húszfős Neamț megyei csoport, akik erdeigyümölcs- és gombaszedés céljával telepedtek le a Meggyesen, hiszen önmagában a vadkempingezés is tilos, nem beszélve a tűzrakásról az erdőben. Ugyanakkor ahhoz, hogy gombásszanak és áfonyát szedhessenek, szükséges a terület tulajdonosának írásos beleegyezése is. Ilyennel persze nem rendelkezett az ott talált csoport, így őket a terület elhagyására szólították fel – közölte Zöld Imre, a polgárőrség egyik önkéntese. Ezt meg is tették, hétfőn reggel már nem voltak a környéken a vadkempingezők.

Írásos figyelmeztetést kapott egy turista is, aki a járőrözők szeme láttára csak úgy eldobott egy műanyag palackot.

Következnek a pénzbüntetések

„Éveken át igyekeztünk nevelni a közösséget, megtanítani az embereknek, hogy mit szabad és mit nem a környezetvédelmi területeken és általában a természetben. Eddig szép szóval igyekeztünk elmagyarázni azoknak, akik kihágásokat követtek el, hogy tilos, amit tesznek, és rábírni arra, hogy ezt ne tegyék többet. Mostantól azonban keményebb elbánásban részesülnek a szabályok ellen vétők. Nem leszünk elnézők, pénzbüntetések következnek” – jelentette ki Angi Zoltán, a nemzeti park keretében működő őrszolgálat vezetője.

A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park illetékeseinek jogában áll büntetni, pénzbírságokat kiróni. A büntetések pedig, mivel természetvédelmi területről van szó, igencsak „borsosak” lehetnek. A pénzbírság alsó határa nem kevesebb mint 3000 lej, de a büntetés 6000 lejig is terjedhet. Az elmúlt hétvégén lezajlott járőrözéshez hasonló akciókat ezután rendszeresítik. A nemzeti park őrei a polgárőrséggel, a csendőrséggel, a közbirtokosság illetékeseivel közösen hétvégenként végigjárják majd a nemzeti park stratégiai pontjait, vagyis azokat a helyeket, ahol a szabálysértők gyakrabban előfordulnak. Ez és a várható pénzbüntetések valószínűleg lecsökkentik majd a kihágások számát – erre számítanak a nemzeti park illetékesei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés