Búcsúzkodott a tanács

A május végi tanácsülés után szerdán még egyszer összeült a gyergyószentmiklósi tanács. A napirendi pontokat percek alatt megszavazta a testület, majd az ülés bezárása után búcsúbeszédekkel, koccintással köszöntek el egymástól és az elmúlt négyéves mandátumtól.

Gergely Imre

2012. június 06., 19:562012. június 06., 19:56

2012. június 07., 12:452012. június 07., 12:45

Az utolsó tanácsülésen megszavazták a jégpálya átadását (immár a hatályos jogszabályoknak megfelelően) a megyei tanács részére, azzal a céllal, hogy megtörténjen felújítása. Az átadás arra az időszakra vonatkozik, míg a munkálatok zajlanak. Döntöttek arról is, hogy pályáznak egy turisztikai információs pont létrehozására. Ez lényegében a most is meglévő iroda tevékenységét venné át, és azért lenne előnyös, mert így ezt nem a városnak kellene finanszíroznia, hanem az állam állná a költségeit. Az új létesítményt egyébként a polgármesteri hivatallal szemben, a főtéri park sarkán építenék meg. Elfogadták egy új állatvédő szervezet kérését, és bérbe adtak számukra egy 380 négyzetméteres telket a jelenlegi kutyamenhely szomszédságában, hogy ott egy másik menhelyet hozzanak létre. Elhangzott, az új szervezet más jellegű támogatást nem kér, saját erőből oldanák meg a kóbor kutyák befogását és tartását.

Búcsúbeszédek, elköszönés

A tanácsterem asztala körül tizenheten foglaltak helyet, de csak tizenkét személynek volt szavazati joga. Öt volt tanácsossal egészült ki a testület, akik 2008-ban az RMDSZ listáján jutottak be, de mivel megszavazták a fűtésrendszer bérbeadását jóváhagyó határozatot, pártjuk kizárta őket. A fűtésrendszer-felújítás témája egyébként többször terítékre került a „különfélékben”, azaz a mandátumvégi visszatekintés, búcsúzkodás során. Mezei János polgármester úgy értékelt, rekordot jelentett az elmúlt négy esztendő, abból a szempontból, hogy egy harmincéves problémát sikerült rendezni, a fűtésrendszer megújult. Mezei szerint nincs még egy első mandátumos polgármester és testület, amely ilyen jelentőségű kérdést tudott volna megoldani.

Tinka Kálmán, az RMDSZ-ből kizárt ötök egyike kijelentette, büszke a testületre, hiszen fiatalos lendületével pontot tudott tenni a fűtéskérdés végére – arra az ügyre, amiben az első segélykérő levelet még a nyolcvanas években ő írta meg Bukarestbe. Gál Árpád (aki két éve, tudomásul véve kizárását, nem folytatta tanácsosi tevékenységét) úgy fogalmazott: addig se volt könnyű, amíg ő tanácsos volt, s utána sem lett könnyebb a testület munkája, de az eredményei látszanak, hiszen míg két évig szinte csak a fűtésgond töltötte ki a munkájukat, azóta már bárki számára láthatóan fejlődésnek indult a város.

Mezei János zárásként kijelentette: a négy év alatt a nagy mínuszból elindult a város felfelé, de a nullát még nem érte el: a nulla az a szint lenne, ami a normális életkörülményeket, teljesen csatornázott várost, hőszigetelt tömbházakat és teljesen aszfaltozott utcahálózatot jelent, azaz a 21. század legelemibb elvárásait. Ezen kell dolgoznia a következő testületnek. A testület elbúcsúztatta Rokaly Józsefet, aki ötven éves közéleti szerepvállalás után most visszavonul, erejét az írásnak szentelve.

A polgármester ugyanakkor bocsánatot kért mindenkitől, akit esetleg megsértett az elmúlt négy év alatt – elismerve, hogy voltak indulatos és később megbánt kijelentései. A leköszönő városvezetés egy pohár borral koccintva köszönt el egymástól. Az utolsó tanácsülésre egyébként több, a fűtésügy miatt lemondó tanácsos és a leváltott alpolgármester, Lázár Zoltán sem kapott meghívást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés