
Fotó: Balázs Katalin
A Gyergyószentmiklóshoz tartozó tanyavilág maréknyi lakója mellett számos hívő gyűlt össze szerdán a kis kápolna búcsúünnepére, fogadták az ünnepi szónok javaslatát: „szavukat szívükhöz igazítsák!”
2012. augusztus 22., 18:052012. augusztus 22., 18:05
2012. augusztus 22., 18:532012. augusztus 22., 18:53
Évről évre összegyűlnek a gyergyószentmiklósiak, együtt ünnepelnek Kovácspéterben, a kápolnánál. Szűz Mária szeretetére, minta-életvitelére hívta fel a figyelmet ifj. Kádár István alfalvi segédlelkész ünnepi szónokként, kiemelve: „Mindenkiben meg akar szólalni Isten. Nem kell félni attól, hogy megszólít minket; küldöttek vagyunk a világban”. A szerdai búcsúünnep különlegességét adta egy plusz ima, melyre Portik-Hegyi Kelemen főesperes kérte fel a híveket: kedvező időjárásért kérték Szűz Mária közbenjárását, hogy a szomszédos hegyoldalban, Sóvetőben lángra kapott erdő oltásában az eső is segíthessen.
Most is jelen volt a kápolnaépítés ötletgazdája, Páll Károly, s örömmel állapította meg, oktalan volt azok szava, akik a kezdeteken kijelentették: hiába épül kápolna a hegyen, nem lesz, aki a búcsús szentmisékre odáig kigyalogoljon. Ki mivel tudott, de érkezett, kisautók, terepjárók, teherautók szállították a népet, jöttek gyalogosok a keresztút stációit érintve, sőt kerékpárosok is szép számmal. Aki kíváncsi volt, annak Karcsi bácsi ki tudja, hányadszorra, de elmesélte, hogyan is született meg itt a szent hajlék: „1977. május előéjszakáján történt. Akkoriban itt, lejjebb építettünk egy kicsi házat, és attól messze volt a víz, le kellett menni az aljba. Töprengtem is, hogy lehetne kutat ásni, a vizet a házhoz közelebb hozni. Azon az éjszakán álmomban megjelent egy öreg ősz, s azt mondta, hogy építsetek templomot, s lesz vizetek! Ezt az üzenetet én szívemben hordoztam huszonöt évig, akkor valósulhatott meg, 2002-ben lett felszentelve. Lett víz is: visszakaptuk a birtokot, itt van az Olt forrása, a közelben amelyik helyet javasoltam kútfúrásra, ott leltek is... van víz! Ez a jelenet biztos, hogy nem volt ingyen.”
Páll Károly azt is elmondja, a kápolna fenntartása sem különösebb gond, ahány embert megszólít segítségért, annyi mond igent a felkérésre, és a búcsúra is rengetegen összegyűlnek, ilyenkor látszik: érdemes volt a fáradozás.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!