
Fotó: Kristó Róbert
A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület keddi ülésén a gyergyószentmiklósi Barti Tihamért választották meg alelnöknek. A Petres Sándor korábbi alelnök alprefektusi kinevezésével megüresedett tisztség betöltésére nemcsak a testületben kétharmados többséggel rendelkező, Bartit jelölő RMDSZ-frakció, hanem a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is állított jelöltet, a polgáriak Salamon Zoltánt, a néppárt pedig Danguly Ervint.
2014. június 17., 19:512014. június 17., 19:51
A titkos szavazáson a papírforma érvényesült, a leadott 28-ból Barti 21, Salamon 4, míg Danguly 3 voksot kapott, így az RMDSZ jelöltje veheti át Petres Sándor helyét. Az új alelnök azt mondta, a térségek közötti együttműködés a cél, és a megye érdekeinek érvényesítése.
Két képviselői mandátum is megszűnt
Nemcsak a volt alelnök mandátumának megszűnéséről szavazott a testület, két önkormányzati képviselő esetében is ez történt. Csutak Mária Magdolna személyes okokból mondott le megbízatásáról, Rafain Zoltán viszont Hargita megye prefektusának rendelete következtében veszítette ezt el. Mint az érintett erről az ülésen beszámolt, remélhetőleg csak ideiglenesen, néhány hónapra marad távol, amíg a bírósági eljárás lezárul ügyében. Rafain elmondta, az elmúlt mandátuma idején született döntés miatt kell távoznia.
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2012-ben állapított meg összeférhetetlenséget az ő esetében, miután a megyei önkormányzat vásárolt egy lakást abban a lakóparkban, ahol ő ügyvezetőként dolgozott, és nem lévén lakószövetség, a cég végezte a költségek számlázását a lakóknak, egy szerződés alapján, amit ő írt alá. Rafain elmondta, az ANI megállapítását jogi úton támadta meg, az új mandátum igazolásakor már nem volt szerződés, és ő nem volt ügyvezető. Hozzátette, nem érzi magát hibásnak, és reméli, visszatérhet, ha a bíróság kedvezően dönt az ügyben. A két megüresedett képviselői helyet mostantól az RMDSZ részéről Jére Elemér és Lukács Áron tölti be, akik letették a hivatali esküt is.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!