
Fotó: Baricz Tamás Imola
Nem először látogatott az értelmi sérülteket foglalkoztató gyergyószentmiklósi napközibe a HalVirág Bábszínház. Mindannyiszor jó hangulatban telt az előadás, akárcsak hétfőn délelőtt.
2016. október 17., 17:082016. október 17., 17:08
Ezúttal a Napsugár az Esőben Egyesület által működtettet intézményben a Gyilkos-tó legendája elevenedett meg. „Minden előadásunkat bemutatjuk a napköziben. Amióta létezik a bábszínház, azóta mindig elhozzuk a legújabb darabunkat. Igyekszünk pályázni, hogy – mint most is – ajándékként játszhassuk az előadásainkat az értelmi sérült gyerekeknek, fiataloknak. A bábszínházat pontosan úgy várják, úgy értik, mint a többségi iskolákban járó gyerekek. Nincsen különbség, pontosan úgy szeretik, beleszólnak, válaszolnak a kérdésekre, velünk énekelnek, mint más gyerekközönség” – mondta Borsos Virág, a HalVirág Egyesület vezetője.
A bábszínházasok, Tamás Gyopár és Borsos Virág a Gyilkos-tó legendáját és a Macskacicót játsszák párhuzamosan a kicsiknek, és nemsokára a Betlehem csillaga paravánjait is előveszik. Az állandó játszás mellett az állandó játszóteret is keresik a bábszínházasok. „Egy olyan helyet szeretnénk kialakítani, ahol hétvégenként is, szombaton és vasárnap szabad előadásokat tarthatnánk, ahová szülőkkel jöhetnének el a gyerekek bábszínházat nézni, foglalkozáson részt venni, és ahol tudnánk próbálni, ahol születhetnének az előadások. A nyári tábornak, a Bábudvarnak is szeretnénk egy biztos helyet” – ismertette Borsos Virág.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!