
Az „Autonómia-nap” nevet kapta az EMI-tábor zárónapja. Új eszköz jutott a kisebbségi törekvések, az autonómiáért küzdők kezébe, amely közel vihet a célhoz. Ez az európai polgári kezdeményezés.
2013. augusztus 11., 22:312013. augusztus 11., 22:31
2013. augusztus 12., 09:552013. augusztus 12., 09:55
Ha elbuknak, akkor is hasznosak az autonómiáért, a kisebbségi jogokért indított európai polgári kezdeményezések – hangzott el az EMI-tábor záró kerekasztal-előadásán. Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Hörcsik Richárd Fidesz-képviselő, Bíró Zsolt, a Magyar polgári Párt (MPP) elnöke, Miren Martiarena baszk képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ismertették meglátásaikat a polgári kezdeményezések lehetőségeiről.
A hallgatók megtudhatták, széthúzásnak tűnik ugyan, hogy az EMNP, az SZNT, valamint az RMDSZ is polgári kezdeményezéseket nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyekben a kisebbségi jogok elérését remélik, de ebben az esetben nem hátrány a három különböző kezdeményezés, hanem kiegészítik egymást.
Az EMNP kezdeményezése a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szól.
Az SZNT kezdeményezése sajátos jogállást biztosítana azoknak a régióknak, amelyekben egy őshonos nemzeti kisebbség többséget alkot, és amelyeket az őket körül vevő régióktól megkülönböztető nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok jellemeznek.
Az RMDSZ, közösen a számos európai szervezetet tömörítő FUEN-nel, egy „Minority SafePack” kisebbségvédelmi csomagot szeretne bejegyeztetni, amely egy sor intézkedést, jogi aktust javasol az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek támogatása és védelme érdekében.
A kezdeményezések bejegyeztetése nem egyszerű, hiszen az Európai Bizottság csak azokkal foglalkozik érdemben, amelyek uniós hatáskörhöz tartozhatnak. A kisebbségi ügyek azonban a tagállamok belügyei a jelenlegi uniós szabályozások szerint.
Éppen emiatt az SZNT kezdeményezését már vissza is utasították, de amint Izsák Balázs elnök elmondta, az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságánál támadják majd meg a bizottsági visszautasító döntést.
Jelzés arra, hogy a három kezdeményezés nem a széthúzást erősíti, az, hogy mindegyik erdélyi politikai szervezet felvállalta, amennyiben bármelyikük kezdeményezését bejegyzi az Európai Bizottság, azonnal melléje állnak és segítik. Ugyanis egymillió támogatás összegyűjtése is szükséges több tagállamból, ahhoz, hogy a kezdeményezésből valóban szabályozás-javaslat legyen.
Hörcsik Richárd kifejtette: az sem nagy baj, ha most ezek a kezdeményezések nem jutnak túl az Európai Bizottság szűrőjén. Fontos, hogy a foglalkozzanak a kisebbségi ügyekkel. Jövőre uniós választások lesznek, és nagy a valószínűsége annak, hogy újra kell majd tárgyalni a közösség működését meghatározó alapszerződéseket. Az új szerződések megfogalmazásakor eljön az alkalom, hogy megváltozzon az a tézis, miszerint a kisebbségi ügyek tagország-belügynek számítanak.
Készülni kell, hogy amint eljön a kedvező pillanat, azonnal lépni lehessen.
Az „Autonómia-napon” már működő európai autonómiákkal is megismerkedhettek az EMI-tábor vendégei, amelyek példát jelenthetnek Székelyföldnek is. A dél-tiroli Philipp Erschbaurner, a baszk
Miren Martiarena, illetve a katalán Marc Gafarot és Daniel Laspra képviselők szavaiból kiderült: az autonómia felvirágzást hozott a viszonylag szegény régióknak, és további fejlődést a gazdagabb tartományoknak is.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!