
Fotó: Baricz Tamás imola
Tiltakozó megmozdulást szervezett másodjára is a Gyergyószéki Székely Tanács. Ennek vezetője, Árus Zsolt megfogalmazása szerint a tüntetés célja követelni, hogy az illetékes hatóságok jogállamhoz méltón – átlátható, törvényes, tisztességes eljárás során, időhúzás nélkül vizsgáljon ki minden ügyet megnyugtató módon, hogy legyen vége a bizonytalanságnak. Kitért arra is, hogy voltak, akik aggódtak a rendezvény miatt.
2016. január 31., 13:252016. január 31., 13:25
Gyergyószentmiklós központjában szombaton délután tartott tiltakozó megmozduláson több mint hetvenen vettek részt.
„Egy ilyen tüntetést is mint ez, előzetesen be kell jelenteni a városházán és ezt egy véleményező bizottságnak meg kell vizsgálni. Ennek a bizottságnak két tagja aggódott, kifogást emelt a tüntetés ellen. Ezek közül az első egy helyi képviselő, ő azért aggódott, hogy hogyan fogjuk biztosítani a rendet, a fegyelmet, nem azt mondta, hogy én mint a polgárőrség vezetője hozom az embereimet, és segítek a rendfenntartásban, hanem aggódott. A másik, aki kifogást emelt az a rendőrség képviselője volt, aki azt mondta, tulajdonképpen attól fél, hogy az igazságszolgáltatás befolyásoláslására törekszünk, azért tartjuk ezt a rendezvényt. Ez telitalálat, mert valóban így van, azért gyűltünk össze, hogy befolyásoljuk az igazságszolgáltatást. Csak nem úgy ahogy ő gondolja, mert ezért nem nekünk kell szégyenkezni, hanem az igazságszolgáltatásnak, mert számos jel van, ami arra utal, hogy azzal szemben, amit mi szeretnénk, hogy igazságosan, becsületesen, tisztességesen, törvényesen járjanak el, az eljárásaik számos esetben nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek” – mondta el Árus Zsolt.
Beszédében számszerűen ismertette Mezei János ügyét, hosszasan sorolva hány személyt hallgattak ki, hány házkutatást végeztek, hány járművet, számítógépet kutattak át. Mezei esetében több mint egy évvel az eljárás kezdete óta még mindig nem került sor az első érdemi tárgyalásra, tovább zajlik a halogatás” – mondta. Részletesen kitért ugyanakkor a kézdivásárhelyi fiatalok ügyére is, mint mondta, ott is felmerülnek hasonló problémák, ami igencsak elgondolkodtató.
„Egy közösség akkor erős, ha összetartó, de ugyanakkor egyenként minden tagja nyitott szemmel jár és nem tűri szó nélkül, ha őt vagy közösségét jogsértés éri. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a székelység tegyen tanúbizonyságot arról, hogy ilyen közösség ma is. (...) Közösségünk vezetői ennek tudatában kell legyenek, s tudniuk kell azt is, hogy többet és jobbat várunk el részükről is!” – hangsúlyozta Árus Zsolt.
Helybéli lelkészek is szóltak a tiltakozó megmozduláson, az igazság utáni vágyat, az Isten útjára való lépés fontosságát hangsúlyozva, majd imára szólították a jelenlévőket. A tüntetés a székely himnusz eléneklésével zárult. A megmozdulást ezúttal is kiemelt figyelemmel követték a hatóságok. „Hogy mi lesz tovább, az attól függ milyen jogerős döntés születik a kézdivásárhelyi ügyben, és hogyan alakulnak a további perek” – ismertette Árus Zsolt.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!