Aranyélet a hajléktalanszállón

Tizenhat éve annak, hogy az Ora International segélyszervezet létrehozta Gyergyószentmiklóson a hajléktalanok otthonát. Nemrég sikerült bővíteni anyaotthonnal is, hisz sok anyuka kicsinyével kényszerül lakása elhagyására. Olyan is van köztük, akinek sosem volt otthona, árvaházból került a hajléktalanok közé, mégis azt mondja, aranyélete van.

A segélyszervezet vezetője Jeszenszky Teréz asszony szomorkás mosollyal hív az otthon látogatására: „mindig azt kérték, szóljak, ha telt ház van. Sosem hittem volna, hogy erre sor kerül, de most már alig van pár üres hely”. Délben teszünk látogatást, ilyenkor érkezik az ebéd a szeretetkonyháról, ilyenkor jönnek haza a legkisebbek az óvodából. Akik még nem járnak csoportba, a házban tölthetik az egész napot, és ha anyukájuk éppen elmegy, fogadott nagymamák adják kézről kézre az aranyos apróságokat. Olyan idős asszony is van, aki már a negyedik kicsikét becézgeti, szívesen vállalja a pesztrálást.

Sokféle sors egy fedél alatt

Immár két részből áll az otthontalanok bázisa: az idős, lakás nélkül maradtak mellett helyet kaptak a kisgyerekes anyukák is. Mindenkinek van fürdőszobás helyisége, rend és tisztaság uralkodik mindenütt. Van, akinél nem fényképezhetünk, mivel férjétől kellett elmeneküljön kicsinyével, nem örvendene, ha az agresszív ember rájönne, hol húzódott meg.

Ahány ember, annyi sors: fiatal anyuka meséli, árvaházban nőtt fel, hamar született egy gyereke. Elvették tőle, nevelőszülőknek adták, de látogathatja. Aztán egy éve ismét állapotos lett, a szülészetről hozták ide kettejüket. Lakása nincs, az apukához nem akart költözni. Ezzel kapcsolatban csak egy okot említ – miközben sejteti, több is lenne: a férfi segélyből él, az sem lenne, amiből a pelenkát megvegyék.

Nem tagadják sem az idősek, sem a fiatalok, hogy időnként van összezördülés, de hamar megy a békülés is. Muszáj, hiszen esténként maguknak kell főzzenek. Ilyenkor aki jobban ért a fakanál forgatásához, azé a főszerep, a többiek kuktáskodnak. A befőzés is divatos lett, fagyasztottak le sült padlizsánt télire, tettek el csalamádét, káposztát is. Berendezkedtek a jövőre.

Segíteni a segítőket

„Több ez mint egy hajléktalanszállás. Nem csak éjszaka lehetnek itt, hanem otthonuk van” – mondja Jeszenszky Teréz. A segélyszervezet jelenleg húsz felnőttnek és öt gyereknek viseli gondját. Az otthonban szabályok vannak, melyek egyben a maradás feltételei is: tilos a részegeskedés, el kell fogadni a körülményeket és azt, hogy minden ember más, sokan lelkileg sérültek, ezért gyakoribb az ingerültség is. Németországi segítők biztosítják a pénzalapot, mert mostanáig a településvezetők csak falustársukat hozták, hozzájárulást nem adtak ellátásukra. Teréz asszony tervezi, felkeresi azokat a helységeket, ahonnan lakójuk van, szerződést kötnek, hogy a kiadások fedezésébe a települések is belepótoljanak. Sok a fizetnivaló, így döntöttek arról is, hogy az otthonban lévő, valamilyen jövedelemmel rendelkező lakók is hozzájáruljanak a költségekhez. Senkinek nem volt kifogása az ellen, hogy három hónap bent tartózkodás után az 500 lej fölötti nyugdíjjal rendelkezők 30, a segélyből élők 12 százalékot adjanak. Legtöbben tudják már, milyen az úton lakni, nem kívánkoznak vissza oda.

Szükség lenne a települések támogatása mellett az egyszerű emberek segítségére is, szívesen vennék, ha jó állapotú gyerek- és felnőtt ruhát, lábbelit hoznának. De kellene zöldség, gyümölcs, hogy egészségesen növekedjenek azok, akik nem tehetnek arról, hogy ide születtek. Ugyanakkor a hivatalokban, szolgáltatások terén is jó lenne figyelembe venni, segíteni a segélyszervezetet. Teréz asszony nem panaszkodik, csak elmondja, ha valaki az öregek közül meghal, rájuk hárul az eltemettetés. Nincs kedvezmény, de hálásak lehetnek, hogy legalább az elmaradt egyházadót nem kell kifizessék a hajléktalan helyett.

Hálára várva

Egy állandó alkalmazottja van a hajléktalanszállónak, és ottjártunkkor kezdte munkáját egy önkéntes is. A középkorú személy többféle feladatot fog ellátni, melyek közül a legelegánsabb az, hogy számítógépen dolgozni tanítja a bentlakókat. De másra is kell oktani többeket, némely fiatal anyukát háztartás-vezetésre, főzésre, kézimunkázásra, vagy épp a gyereknevelés fortélyaira.

Panasz nincs, a jövőt is itt képzelik el legtöbben. Keveseknek adatik meg, hogy visszakerüljenek saját otthonukba, családot alapítsanak, új életet kezdjenek. Bár ilyenekből sincs hiány, Teréz asszony számon tartja, hogy megy soruk az egykori otthonlakóknak. Ha nem jeleznek maguktól, érdeklődik utánuk. „Jól vannak, hálaistennek” – állapítja meg, s kérdésünkre, hogy volt-e, aki visszajött köszönömöt mondani, csak ingatja a fejét: „majd eljön egyszer a hála ideje is”.