
A harmincéves volt élettársát és kétéves gyermekét ölte meg egy férfi, ugyanakkor súlyosan megsebesítette a nő jelenlegi élettársát is. A történet itt nem ért véget: a tettes, miután cselekedetéről több személynek is beszámolt, vonat alá vetette magát.
2013. június 17., 11:272013. június 17., 11:27
2013. június 17., 20:082013. június 17., 20:08
Az alfalviak nem nagyon ismerték az új családot, amely pénteken költözött be egy kibérelt lakásba. Kétéves gyerek, 30 éves nő és 23 esztendős férfi volt a lakó kevesebb mint egy napig. Az információk szerint a tragédia előzménye volt, hogy a nő a kicsivel elhagyta gyermeke apját, korábbi élettársát, aki Szárhegyen pásztorkodott, és 35 éves borszéki lakos volt. Egy új férfival költözött be a bérelt lakásba.
Az alfalviak elmondták, az „új emberért” sokan drukkoltak, azt remélve, a családban új életet kezdhet. Édesapja ugyanis már évekkel korábban öngyilkos lett, édesanyja is magára hagyta. A kétéves gyerek apja azonban nem tudta lenyelni, hogy asszonya elhagyta és egy fiatalabb férfira „cserélte”, emiatt többször is volt szóváltás köztük, ami a csendháborítás tényét is kimerítette, büntetéssel is járt.
Pénteken éjszaka Alfaluban az újonnan bérelt házhoz ment a borszéki férfi. Ami ezután történt, azt ő maga osztotta meg több személlyel: megölte gyermekét és az asszonyt, illetve több sebet ejtett a férfi nyakán és koponyáján. Úgy tudta, mindhárman halottak. Erről értesítette két ismerősét, közölve azt is, ha a rendőrök nem tartóztatják le hamarosan, vonat alá szándékszik vetni magát. A Gyergyószentmiklós felé haladó személyvonat mozdonyvezetője később csak azt láthatta, hogy egy telefonáló egyén a sínekre veti magát.
Az öngyilkosságot elkövetett férfi, a meggyilkolt nő és gyermek holttestét Gyergyószentmiklósra szállították, törvényszéki orvos vette jegyzőkönyvbe sérüléseiket. A nyílt koponyasérüléseket szenvedett férfit a gyergyószentmiklósi kórházba szállították, ahonnan továbbküldték Marosvásárhelyre az idegsebészeti osztályra. Amint megtudtuk, a fémtárgy, amivel a sérülést okozták, nem érte el az agy vitális részeit. Noha a koponyája betört, eszméleténél volt, amikor kórházba szállították.
FRISSÍTÉS
Elindult az a híresztelés, miszerint a 23 éves alfalvi fiatalember elhalálozott a marosvásárhelyi kórházban. Szerkesztőségünk utánajárt, így közölhetjük a tényeket: június 17-én kora délután M. R. életben volt, ápolói szerint állapota nem rosszabbodott.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!