
Fotó: Baricz Tamás Imola
Kedden délben adta át a Kaufland Románia képviselete a Fogarasy Mihály-iskolához tartozó óvodai egységeknek azt az ajándékcsomagot, melybe berendezéseket és didaktikai eszközöket csomagoltak.
2013. június 18., 19:292013. június 18., 19:29
Gáll Árpád, a Fogarasy-iskola igazgatója a tornateremben szervezett ünnepségen köszöntötte a vendégeket, az ovisokat, pedagógusokat és szülőket, mint mondta: „olyan, mintha a Mikulás érkezett volna meg június 18-án”. Kaptak bútorzatot (kisszékeket, asztalokat), játékokat és sok olyan felszerelést, eszközöket, melyeket a gyerekek a napközis foglalkozás alatt használhatnak. A Kaufland Románia Együtt segítünk kampánya keretében történt az adományozás. A program fél évig tartott, és a vásárlókat szólította meg.
Lukács István, a Kaufland Románia képviselője elmondta, a vásárlók és a beszállító cégek is támogatták a kezdeményezést, melyet a Gyerekek a Jövőnk Alapítvánnyal együtt sikerült lebonyolítani a kisgyerekek hatékonyabb oktatásáért, fejlesztéséért. Az országos áruházlánc egyes termékei árának bizonyos százalékából összegyűlt alapból támogatták a legkisebbeket. „A Fogarasy Mihály-iskola napközis csoportjaira esett a választás, miután meglátogattuk a három helyszínt, ahol óvodai oktatás zajlik” – mondta Lukács István, hozzátéve, valószínűleg lesz folytatás, és akkor egy másik intézményt ajándékoznak meg. Az ünnepségen jelen volt Alina-Ioana Magdo, a Kaufland Romania regionális igazgatója és Bajkó Zsuzsanna szintén a cég részéről. Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere is megköszönte az ajándékokat, és az egymásra figyelés, a gyerekek, a fiatal nemzedék támogatásának fontosságát emelte ki beszédében. A jelentős adományt jelképező óriási csekket Gáll Árpád igazgató vette át, a gyerekek ünnepi műsort mutattak be a vendégeknek. Az arasznyi székely szoknya pördülése után a gyerekeket édességgel, üdítővel, gyümölccsel kínálták.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!