Alkotás jókedvben

•  Fotó: Csata Beáta

Fotó: Csata Beáta

Üveget festettek, gyöngyöt fűztek, kisüthető gyurmából ékszert készítettek azok a gyerekek, akik részt vettek a Pro Terra Alapítvány által szervezett vakációs kézműves táborokban. A gyergyószentmiklósi tanulók házában ezen a héten a második tábor tizennégy résztvevője jó hangulatban alkotott.

Csata Beáta

2012. július 05., 16:522012. július 05., 16:52

2012. július 05., 17:022012. július 05., 17:02


Gyurmából készítettek ékszereket, kitűzőket a gyerekek a táborban, az öt nap alatt voltak olyan programok, mint üvegfestés, gyöngyfűzés, szélcsengőkészítés, nemezelés és bútorfestés is. Múlt héten indult a táborsorozat, az első héten tizenkét résztvevő alkotott. A következőre július 16–20. között kerül sor. A 6–14 éveseket megszólító program öt napig tart, reggel 8–9 órától 13 óráig, ezalatt az alkotás mellett jut idő a csapatjátékokra is.

„A gyerekek nagyon szeretik a foglalkozásokat, első nap izgulnak egy kicsit, de a másodikon már alig akarnak hazamenni” – fejtette ki Szőcs Zsuzsa, a program szervezője. Elmondta: külön korcsoportonként alkotnak, a nagyobbaknál megfigyelhető, hogy motiválják egymást, figyelik, mit készítenek a társaik, és próbálnak felzárkózni. „Vannak kiemelkedően ügyes gyerekek, és olyanok is, akik most végezték el az első osztályt és épp ismerkednek az eszközök használatával” – ismertette a tapasztalataikat. A szervező elmondta: az iskolai programból hiányzik a több órás kreatív tevékenység, a táborban viszont másfél-két órát is tudnak biztosítani az önfeledt alkotásra, ami során nagyon szép munkák születnek. Így amellett, hogy fejlődik a kreativitásuk, a csapatban történő munkát is gyakorolják. Pozitív visszajelzéseket kaptak eddig, amiből látják, hogy érdemes és hasznos megtartani ezeket a táborokat.

Az általunk megkérdezett táborozó gyerekek elmondták, hogy kedden készítettek fonalból, szárított növényekből pókhálót fali dísznek és virágcserépből szélcsengőt, szerdán pedig kisüthető gyurmát formáztak ékszerré.

Hagyományaink nyomában: még lehet pályázni

Az ugyancsak a Pro Terra Alapítvány által meghirdetett Hagyományaink nyomában című pályázat június 30-ai jelentkezési határidejét meghosszabbították július 10., kedd reggelig. A hagyományos motívumainkat alapul vevő alkotásra kilencedik osztálytól felfelé jelentkezhetnek a gyergyószéki fiatalok, akiknek csak annyit kell tenniük, hogy környezetükből kiválasztanak egy magyar-székely motívumot, és lefotózzák, lerajzolják azt. Néhány mondatban le kell írják, hogy mit jelképeznek a megörökített motívumok. Ugyanakkor egy motivációs levelet is kell küldeniük, kifejtve, hogy miért szeretnének részt venni a programon. Ezeket a proterra96@yahoo.com e-mail címre küldhetik el az érdeklődők még keddig.

A résztvevők július 14-én Máréfalvára kirándulnak, ahol megnézik a székely kapukat, az Europa Nostra-díjas Kovács Piroska fogja körbevezetni őket. 15-én pedig az alkotásé lesz a főszerep, mindenki kap ékszeres dobozt, faékszereket és kopjafákat, amelyeket kifesthetnek, kidíszíthetnek. „A program lényege, hogy a pályázók kerüljenek közel kultúránkhoz, hagyományainkból merítkezve hozzunk létre új dolgokat” – magyarázta Szőcs Zsuzsa.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
Hirdetés