„Legyetek jó csomafalviak!”

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Nagykorúsítási ünnepséget szervezett a gyergyócsomafalvi községvezetés azoknak a fiataloknak, akik a 2013-as esztendőben töltötték be a 18. életévüket. A gálaestre szombaton a művelődési otthonban került sor a szülők és meghívottak körében.

Baricz-Tamás Imola

2013. november 24., 22:352013. november 24., 22:35

2013. november 24., 22:402013. november 24., 22:40

 

“A mindenkori 18 évesek megérdemlik, hogy ünnepeljük és a közösségünk felnőtt tagjai körébe emeljük” - köszöntötte a nagykorúvá vált fiatalokat, hozzátartozóikat Márton László-Szilárd polgármester, és felhívta az ünnepeltek figyelmét: “Legyetek jó csomafalviak!”. Antal Teréz, a Köllő Miklós iskola igazgatónője a felnőtté válásról, az életszakaszok szépségéről szólva elmondta: “minden életszakaszt érdemes boldogságban megélni. Ahogyan az első 18 évet a gondtalanságban, a felhőtlen gyermeki örömben és tisztaságban megéltétek, úgy van meg a szépsége a kétszer 18, a háromszor, a négyszer, de akár az ötször 18 éves kornak is, amikor az öregkor bölcsességét éli meg az ember.”

Szőcs Margit nyugdíjas magyar tanár is szólt a fiatalokhoz, arról az eseményről mesélt, melyet ha nem hívták volna meg erre az ünnepségre, eszébe sem jutott volna. A Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) olyan nagykorúsítási ünnepséget szervezett abban az időben, mely messze elmarad a maitól. “A mai nap más nektek, boldogok és szépek vagytok, arra törekedjetek, hogy mindig ilyenek legyetek” – mondta útravalóul a Szőcs Margit.

Valószínű az indigóval vékony papírra gépelt üzenetet is elfelejtette az a korosztály, viszont a nagykorúsított 36 csomafalvi fiatalnak megmarad nemcsak az ünnepség magasztos emléke, az szentmisén hallott üzenet, esetleg a székely ruha előkészítése, az ing vasalása vagy éppen a csizma fényesítése körüli bonyodalom, hanem az a kártya is, melyet a község polgármestere adott át, jelezve, hogy a község felnőtt tagjai közé sorolják.

“Aki embernek hitvány, az székelynek teljesen alkalmatlan” – hangsúlyozta Korpos Levente történelemtanár, a fiatalok egykori osztályfőnöke, és pár szót ajánlott figyelmükbe: tisztelet, közös, közösen, közösség, otthon, itthon, ember – ezekre a szavakra építette üzenetét, és kívánta: “Maradjatok meg tiszta, őszinte és soha meg nem alkuvó, erős székely közösséget építő csomafalviaknak”.

Az ünnepségen szavalatok hangzottak el, az estet pedig a nagykorúsítást papíron is jelző kártya átadása zárta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés