
A VII. Híres Szárhegyi Káposztavásárra és Fesztiválra várják az érdeklődőket szombaton. A szárhegyi Torzsások Turisztikai Egyesülete egész napos programot állított össze.
2013. október 14., 21:452013. október 14., 21:45
A Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál, valamint a Kézműves és Hagyományos Termékek Őszi Vására reggeli megnyitóját a cárináig lovas felvonulás követi. A káposztavágás alatt a vásártéren a káposztafőző verseny zajlik. Délben a legnagyobb, illetve legérdekesebb termékek bemutatójára kerül sor. Gyerekeknek szóló vetélkedők, versenyek is szerepelnek a programban, melyet koncertek tarkítanak. Viseletmustra keretében régi és új szárhegyi székely ruhákat is bemutatnak a Cika Teremben. Szabó József fotódokumentációs kiállításának megnyitóját követően a kultúrotthonban a Csaba királyfi Székely Nemzeti Operából adnak elő részleteket. A „káposztás napot\" káposztabállal zárják, zenél Bartalis Ferenc és zenekara.
A rendezvény társszervezője a Hargita Megyei Agrárkamara, közreműködnek: Szárhegyi Ifjúsági Szervezet, Cika Hagyományőrző Csoport, Szárhegyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Együtt Szárhegyért Egyesület, Csaba Királyfi Egyesület. Főtámogatók: Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa, Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatala.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!