
Fotó: Pethő Melánia
A szép kort megélt személyekre irányult a figyelem Gyergyószentmiklóson október elsején, az idősek világnapján. A kulturális műsor helyszínéül szolgáló Korona-épület nagyterme zsúfolásig telt ünneplőkkel.
2016. október 03., 15:042016. október 03., 15:04
Tíz éve, 2006-ban szerveztek első alkalommal ünnepséget Gyergyószentmiklóson az idősek világnapján. Akkor még támogatói háttér nélkül, szerény körülmények között. Könnyen meg lehetett számolni az ünneplő közönség soraiban ülőket, hisz alig voltak húszan a fűtetlen teremben – mindezt Kovács Éva osztotta meg az ünneplőkkel szombaton, az idősek-napi rendezvényen. A polgármesteri hivatal szociális osztályának korábbi vezetőjeként ő kezdeményezte a világnap megünneplését, mint mondta azért, mert arra lett figyelmes, hogy a városban kisebb közösségek, baráti társaságok megülték ezt a napot.
Ma már az önkormányzat és a Gyulafehérvári Caritas rendezvényeként tartják számon az eseményt. Szentmisével, kulturális műsorral, köszöntésekkel, ajándékozásokkal, szeretetlakomával zajlik, a résztvevők évről évre bővülő száma pedig azt jelzi, szívesen kapcsolódnak be a nekik szánt ünnepbe. A szombati programokra olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy a szervezők részéről az is elhangzott, jövőre talán nagyobb helyiséget keresnek erre az alkalomra.
A program – mint évek óta szokás – szentmisével kezdődött a Szent Miklós-templomban, és a szertartást követően a Korona épület nagytermében kulturális műsorral folytatódott. Ennek keretében a városvezetés részéről Simon Katalin önkormányzati képviselő köszöntötte a szépkorúakat, és biztató szavakkal fordult az ünneplőkhöz Gál Hunor örmény katolikus plébános is. Beszédükben hangsúlyozták, a felnövekvő generációnak szüksége van a példamutató idősekre, illetve a szép kort megéltek részéről szükség van arra, hogy erkölcsi hagyatékkal ruházzák fel a fiatalokat.
A program során tanulságos történetekben, szavalatokban is megfogalmazott üzenetekkel, tánccal, ének- és zeneszóval, humoros jelenettel is köszöntötték a jelenlévőket, az idén 50. házassági évfordulójukat ünneplő párokat pedig megajándékozták.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!