Rengeteg színes programmal idén is rendhagyó oktatási hét lesz a Hargita megyei tanintézetekben április első hetében. Az Iskola másként hét tavalyi sikerprogramjait idén is megrendezik, de az érdekesebb újdonságok között börtönlátogatás is szerepel.
2013. március 28., 18:022013. március 28., 18:02
2013. március 28., 18:152013. március 28., 18:15
Idén is országszerte megrendezik az előző tanév újdonságaként bevezetett, Iskola másként elnevezésű rendhagyó oktatási hetet, amelyen nem a megszokott órarend szerint és nem is feltétlenül az adott tantárgyhoz kapcsolódó tevékenységek zajlanak a tanintézetekben, hanem a diákok bevonásával összeállított különleges programok alkotják a foglalkozásokat. A rendhagyó oktatási hetet az általános és középiskolákban egyaránt megrendezik, az erre vonatkozó tanügyminisztériumi előírások értelmében a programok összeállításakor prioritást képeznek a diákok javaslatai.
Az Iskola másként hét április elsején kezdődik, de a magyar nemzetiségű diákoknak a húsvéti szünnap miatt csak április másodikán, és péntekig, április ötödikéig tart – tájékoztatott Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő. Múlt évben nagyon sikeresek voltak a kirándulások és sportrendezvények, így ezekből idén is sok van, ugyanis a kedvelt tevékenységeket folytatják a tanintézetekben – mondta el a főtanfelügyelő, de azt is hozzáfűzte, egy tevékenység sikere attól is függ, hogy ki tartja azt, illetve hogy mennyire lehet „felrázni” a diákokat.
Van viszont számos újdonságnak számító program is, ugyanis tavalyhoz képest nagyon sok szervezet, alapítvány, valamint állami intézmények és hatóságok is felajánlották, hogy bekapcsolódnak az Iskola másként hét programjaiba. Így például a különlegesebb tevékenységek között börtönlátogatás is szerepel, fejtette ki Bartolf Hedvig, elmondva, hogy legalább négy, csíkszéki, udvarhelyszéki és gyergyószéki iskoláról is tud, amely betervezte ezt a programot. Természetesen prevenciós céllal szervezik meg a börtönlátogatást, és csak a középiskolák felső tagozatos diákjainak, akik azelőtt egy bűnmegelőzési jelleggel tartandó órán vesznek részt – magyarázta a főtanfelügyelő. Szintén az érdekesebb programok közé sorolta, hogy Csíkszeredában 800–900 általános iskolás tanulónak tartanak küzdősport-bemutatót, hogy kedvet kapjanak a sportoláshoz, amit a tanfelügyelőség képviselői nagyon helyesnek tartanak, mivel a kisdiákokat is túlzottan leköti a számítógép, és emiatt egyre kevesebbet mozognak. A felsoroltakon kívül rengeteg más különleges programot rendeznek a Hargita megyei tanintézetekben, Bartolf Hedvig szerint színesebbnél színesebbek a tevékenységek, jobbnak tűnnek, mint a tavalyiak.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!