Ádám József: a legnagyobb elismerés a köszönet

– Közösségi oldalon értesültek a gyergyóiak és nem csak, hogy Ádám Józsefet az Év praxisa a Kárpát-medencében elnevezésű pályázatra jelölték. Hogyan szerzett erről tudomást maga a jelölt?

– Mint utólag kiderült, volt pácienseim hozzátartozói jelöltek engem, amiről csak akkor értesültem, amikor felhívott az egyikük és gratulált, hogy az első tíz között vagyok a listán. Utánanéztem, hogy miről is van szó, és amikor láttam, hogy az első helyen szerepel a nevem, nagyon meglepődtem. Nem tagadom, jólesik a jelölés és a rengeteg támogatás, amit szavazataikkal fejeznek ki ismerősök, ismeretlenek, és amik a napok teltével is a legelőkelőbb helyen tartanak, de bevallom, erre én nem számítottam és nem is vágytam.

– A pályázatra családorvosként kapta a jelölést Ádám József, ebben a minőségében látja el pácienseit Gyergyóremetén, ugyanakkor mentőorvosként is dolgozik Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában. Nyilván sok mindenben különbözik a két munkakör, mit emelne ki ezek közül?

– Családorvos vagyok, egy éve dolgozom ebben a munkakörben, a pályafutásomat viszont mentősként kezdtem 2012-ben. A két terület nagyon eltér egymástól. Családorvosként nemcsak egy adott helyzetet, egy betegséget kell megvizsgálni, hanem az egész embert a múltjával, jelenlegi helyzetével, családi hátterével együtt. Állapota követésével megismeri az orvos a pácienst, ami nagyon sokat számíthat a gyógyulás folyamatában. Főként akkor, ha az orvos nemcsak gyógyszerekkel akar gyógyítani, hanem szavakkal, de akár hallgatással is – így lehet gyógyítani ugyanis az emberek lelkét. Mentősként teljesen más a helyzet. Sürgősségi esetekben gyors döntést kell hozni, és miután elláttuk a sérültet, megszakad vele a kapcsolat.

– Ádám Józsefnek mi jelent elégtételt és mit él meg kudarcként családorvosi, illetve mentőorvosi munkakörben?

– A mentős élet nehéz. Sok esetet nagyon nehéz feldolgozni. Engem legjobban az visel meg, ha elveszítünk egy fiatalt, egy gyereket. Mert megtörténik ez annak ellenére, hogy mindent megteszünk az újraélesztéséért. Egy autóbalesetnél például egy pillanat alatt lesz oda az emberi élet. A munka szépsége az említetteknek épp a fordítottja: amikor sikerül visszahozni valakit az életbe. Kifejezhetetlen az az érzés, amikor felszabadultan távozik a csapat egy baleset helyszínéről. Merthogy a mentős munka csapatmunka. Az orvos a koordinátor, ő dönt és irányít, de jól kell végezze a dolgát mindenki a mentős asszisztenstől a sofőrig. Családorvosként a sikerélményt a beteg állapotának javulása jelenti – ha egy kicsi gyerek például, akit lázasan, betegen hoznak a rendelőbe, és kezelés után élettel teli jön vissza felülvizsgálatra. Nehézségei is vannak persze a családorvosi praxisnak. Számomra az, hogy minden páciensem életét nem tehetem a magamévá. Mert sokszor nemcsak azért jönnek a családorvosi rendelőbe, mert fizikailag betegek, hanem mert lelki tanácsra is szükségük van. A tanácsadás van amikor sikerül, máskor nem. Állítom, sok depresszió eredete családi hátterű. Ezt, ha a páciens ki tudja beszélni az orvosának, sokkal többet jelent számára, mint a gyógyszeres kezelés. Volt eset, hogy sírva, remegve jött a rendelőbe a páciens, és megkönnyebbülve, mondhatni gyógyultan távozott anélkül, hogy gyógyszert írtam volna fel neki. Elbeszélgetésre viszont nincs mód minden esetben, mert rengetegen vannak a váróban, mindenkire nem elég a rendelési idő. Hátrányként élem meg, hogy nem foglalkozhatom minden páciensem lelki problémájával is.

– Egyre ritkábban találkozni manapság olyan orvossal, aki az említettek szerint gyógyít. Önnek hogyan sikerül így végezni munkáját nap mint nap?

– Édesapám mondta: úgy kezeld a betegeidet, mintha engem kezelnél. Ez a tanács a célommá vált és mostanra a felfogásommá. Ennek szellemében gyógyítok. Persze minden nap nem egyforma. Amikor az ember ki van fáradva, másképp gondolkodik, cselekszik, de amikor elalvás előtt végiggondolom a napomat, általában nyugodt lelkiismerettel alszom el. A másik, hogy én hivatásként élem meg a szakmámat, és vallom, hogy az ember – bármilyen szakmában dolgozzon – akkor lesz igazán eredményes, ha van affinitása ahhoz, amit csinál. Mert lehet valaki kisujjában a szakma, ha nem visz bele érzelmet, nagyon nehezen fog boldogulni. Ez hatványozottan igaz azok esetében, akik emberekkel dolgoznak.

– A kiégés veszélye mennyire van benne az ön szakmájában?

– Ahogy én csinálom, olyan mint egy mókuskerék: szeretem a munkám, folyamatosan pörgök. Ha pedig van egy kis szabadidőm, és elutazom valahová, furdal a lelkiismeret. Volt rá példa, hogy kirándulás alkalmával meghallottam a mentő szirénáját, és erős késztetést éreztem, hogy elinduljak, megnézzem, mi a baj, miben tudnék segíteni. A barátaimnak kellett lebeszélniük erről, és bár nehezen ment, de el kellett fogadjam, hogy nekem is jár a szabadság, a pihenés. A kiégés érzését még nem ismerem, de azt nem tagadom, hogy időnként lemerülök. Főleg azért, mert a két munkahelyet nehéz összeegyeztetni, és hosszú távon fárasztó is. Ilyenkor néhány napig szabadságolok, a barátaimmal kirándulok. Kikapcsolódás, feltöltődés után az ember képes újrakezdeni.

– Említette, vannak esetek, amiket orvosként nehéz feldolgozni. Ki vagy mi segíti önt a nehéz pillanatokban?

– Az istenhitem. Anélkül nem menne, bizonyára sokkal jobban megviselne egy-egy páciens elvesztése, és családorvosként is számtalan olyasmivel szembesülök, amin nehezen teszi túl magát az ember. A hitemben akkor erősödtem meg, amikor édesapám a kezeim között ment el. Orvosként már nem tudtam semmit tenni érte, gyermekeként pedig úgy éreztem, hogyha az Istennek jobban kell az apám, minthogy hagyja, hogy megmentsem, akkor bizonyára, jobb helyen lesz ott, ahová távozik. Ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal viszonyulok minden páciensemhez. Úgy érzem, sikerült beépíteni az életembe édesapám tanácsát.

– Az év praxisa pályázatra küldött jelölésben is az emberséges orvosi melléállást méltatja a páciens hozzátartozója, és azt is kiemeli, hogy az anyagiakra hajtó világban olyan szolgáltatást kapott, amiért nem kellett fizetnie. Ádám József miben méri a munkája eredményességét?

– A páciens által mondott köszönet jelenti számomra a legnagyobb elismerést. Hál\' istennek sokszor van részem ilyesmiben. A most zajló versennyel kapcsolatban is úgy érzem, már az hatalmas elismerés, hogy az emberek kiállnak mellettem, biztatnak, szavaznak rám. Ez számomra visszaigazolás, hogy jó úton járok. Győztesnek érzem magam, függetlenül attól, hogy milyen eredménye lesz a versenynek, mert olyasmit tapasztalhattam meg, amire soha nem számítottam. Köszönöm ezt mindenkinek. És még egy dolog: hiszek abban, hogy a becsülettel végzett munkába fektetett hozzáállás megtérül. Nem föltétlen anyagiakban, de nem is ez a fontos.