
Fotó: Baricz Tamás Imola
Harmadik alkalommal tartották meg Csomafalván a Székely Fórumot. Szombaton a székely nép jelenlegi helyzetéről, jövőbeni kilátásairól és a kivezető út kereséséről értekeztek a meghívottak, majd egy zárónyilatkozatot fogadtak el.
2013. október 13., 19:292013. október 13., 19:29
A Csomafalvi Székely Tanács és a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány szervezésében került sor a tanácskozásra, melyen Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Ambrus Ágnes, a Babes-Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozatának oktatója és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke tartott előadást. A műhelymunkára a Borsos Miklós Emlékházban került sor.
Borsos Géza Nem elég elindulni, az önrendelkezés útján menni kell! címmel értekezett, kiemelve azt az utat, melyet 2003 októberétől bejártak. Mint mondta, teljesen világos koncepcióval indultak és haladtak a 2006-os Ditrói Nemzetgyűlésig. Az önrendelkezés jogi fogalmáról is értekezett. A csomafalvi származású Ambrus Ágnes előadásában hangsúlyozta: „Hiszem, hogy minden egyes székely embernek tennivalója van az önrendelkezés érdekében, nem hiszem, hogy valaki is tesz értünk, és megmondja, hogy mit kell tenni. A Székelyek Nagy Menetelésén ott kell lenni, és hazatérve a saját cselekvő mindennapjainkban tenni is kell érte.”
Megérett az idő
Benkő Emőke előadásában a Székely Nemzetgyűlés összehívásának szükségszerűségéről szólt. „Nem elég hangoztatni az önrendelkezést, nem elég kivonulni az utcára, hanem tovább kell lépni. A Székely Nemzetgyűlés összehívása nem egy rögeszme, ahogyan az ellenzék próbálja beállítani. A Székely Nemzetgyűlés nem egy elavult dolog. Az állandó bizottsági gyűlésen leszavazták az indítványunkat, melyet Borsos Gézával közösen benyújtottunk, azt mondták, modernebb formát kell választani. A Ditrói Nemzetgyűlés kimondja, amennyiben nem születik megegyezés a román hatalommal – hiszen az autonómia belügy –, akkor egy újabb Székely Nemzetgyűlést kell összehívni egy éven belül. Ha a határozatainkat nem tartjuk tiszteletben, melyeket a saját szervezetünk hozott, akkor azt jelenti, hogy elhiteltelenítjük ezt a szervezetet. Mi ezen a szervezeten belül munkálkodunk, elindultunk az úton, és azt akarjuk, hogy az önrendelkezési jog gyakorlatba ültetése minél hamarabb célba érjen. Az emberek ezt várják el tőlünk, megérett az idő. Először az autonómia kell, az hozza meg a gazdasági fejlődést. Ezt szeretnénk tudatosítani mindenkiben” – hangsúlyozta Benkő Emőke.
„A székely társadalomban érlelődik a Székely Nemzetgyűlés összehívásának gondolata. Ezt jelzi az a nyílt levél is, amelyet Nagy Pál, az EMNT székelyudvarhelyi elnöke és Bíró Edith, a Székelyudvarhelyi Székely Tanács elnöke címzett ez év júliusában Tőkés Lászlóhoz, az EMNT, valamint Izsák Balázshoz, az SZNT elnökéhez. A székelység mint önszerveződésre és önigazgatásra képes, cselekvő közösség végveszélyben van! A román hatalom régiósítási tervével Székelyföld Trianonját készíti el, a szórványosodás útjára taszítva a székely népet. (...) A székely nép önrendelkezési jogát a történelmileg kialakult és évezreden át működtetett székely nemzetgyűléseken gyakorolta és gyakorolhatja ma is! A Székely Nemzetgyűlés mielőbbi előkészítése és összehívása, az önrendelkezési jog gyakorlatba ültetése a társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden területén tehát korparancs! Elérkezett az idő e határozat végrehajtására!” – olvasható a Székely Fórum zárónyilatkozatában.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!