
Fotó: Kertész László
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján is megemlékezésre került sor a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben október 23-án, szerda délután.
2013. október 23., 18:452013. október 23., 18:45
2013. október 23., 20:192013. október 23., 20:19
Az \'56-os emlékműnél tartott emlékezés egy perces néma csenddel kezdődött, majd Nagy József történész ismertette a forradalom történéseit. „Magyarország talán soha nem örvendett a 20. században ekkora tiszteletnek és megbecsülésnek, mint ezekben az években” – emelte ki.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében elmondta, joggal tesszük fel a kérdést, hogy honnan volt annyi erejük a pestieknek. „Bizony, világméretű esemény volt ez. Bele kell borzongani. A mártírokról kell példát vennünk, és magunkévá tenni azt a szent akaratot, együttérzést és összefogást, ami 57 évvel ezelőtt Budapesten is megmutatkozott” – mondta.
A városvezető mellett Vitéz Salamon László törzskapitány is beszédet tartott, amelyben kifejtette, egy szabadságtól fűtött nép lépett fel a szovjetek ellen. „Egyetlen »Nem!«, elég erőt adott a munkásoknak ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék sorsukat” – hangsúlyozta. Beszédének végén Vitéz Salamon László elmondta, mindent megad a világ, csak egyet nem ad kétszer, hazát, valamint édesanyát.
Az ünnepi megemlékezést a Gyergyószentmiklósi Ipartestület férfikara által előadott énekek tették meghittebbé, de nem maradtak el a szavalatok sem, Varga Katalin Eszter, valamint Portik Orsolya, a Salamon Ernő Gimnázium diákjai adtak elő költeményeket.
Bíró Sándor református, valamint Ft. Boldizsár Ferenc katolikus lelkész is adózott az \'56-osok emléke előtt, majd Isten áldását kérte a jelenlévőkre. „Történelmünknek egy olyan eseményére emlékezünk, amelyet a mai napon is magyar csodának nevezünk” – mondta Bíró Sándor.
Ft. Boldizsár Ferenc kifejtette tisztelegnünk kell az ötvenhatosok előtt. „Jó látni, hogy olyan őseink voltak, akik a szabadságukat, akár az életük árán is megszerezték” – mondta a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia lelkipásztora.
Az esemény a kegyelet koszorúinak elhelyezésével, valamint a nemzeti himnuszok eléneklésével zárult.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!