
Az AVE Hargita elszállította Gyergyószentmiklós felszegi részén, a Szájván néven ismert épülettől a hulladékgyűjtő konténereket. A környékbeliek azonban nem változtattak szokásukon, kukák nélkül is arra a helyre hordják a szemetet.
2013. október 08., 18:382013. október 08., 18:38
2013. október 08., 19:392013. október 08., 19:39
„Felszólítom a felszegi, érintett lakosságot, hogy a szemetet többé ne vigye a Szájván mögé, mert az a hely nem arra való. Az elmúlt időszakban a környékbeli utcákban lakók nem fizettek a hulladék elszállításáért, szerződést sem kötöttek a szolgáltatóval” – közölte Mezei János polgármester. Hozzátette: „Ez most meg kell változzon, rend kell legyen, ugyanúgy, mint a város más területein. Most, amíg az emberek megszokják, egyszer-kétszer feltakarítjuk az oda hordott szemetet, de utána már büntetni fogjuk azokat, akik oda viszik a hulladékot.”
Ilyen „ingyen szemeteskuka” található még a Bucsin lakóövezet 6-os tömbháza mellett, a Tölgymező utca sarkán is, ahonnan szintén elszállítják a kukákat. A polgármester elmondta, meg kell értenie mindenkinek, hogy akár kertes házban, akár tömbházban lakik valaki, fizetnie kell a szemét elhordásért. A kertes házak lakói, amint aláírták a szerződést a szolgáltatóval, meg is kapják az új kukát. Az AVE csak ezt üríti ki, szállítja el, a mellé tett szemetet nem. Megtörténhet, hogy lesznek, akik nem hajlandók szerződést kötni, fizetni a hulladék elszállításáért, s egy másik rossz szokás szerint a város körüli mezőkre hordják ki a szemetet. Ennek elejét szeretnék venni, így a mezőkre vezető utak mentén kamerák felszerelését tervezik, amelyek segítségével azonosíthatják a szemetelőket. Akikre rábizonyítható, hogy a hulladékot illegálisan lerakták valahol, súlyos büntetésekre számíthatnak.
Félévente viszik el a kerti hulladékot, lomot
A polgármester ugyanakkor kéri a kertes házban lakókat, hogy a kapu elé kitett kukákba, illetve mellé ne tegyenek a kertekben keletkezett hulladékot, faágakat, mert azt az AVE nem fogja elszállítani. Faágakat, valamint egyéb, a háztartásokban keletkezett, feleslegessé vált tárgyakat az ősszel és tavasszal szervezett lomtalanítás során ingyenesen szállítja majd el az új szolgáltató. Az építkezési törmeléket külön kérésre, fizetés ellenében viszi el az AVE. Aki a kukák mellé „csak úgy” lerakja az ilyen törmeléket, szintén büntetésre számíthat. Az ilyen kihágást elkövetőt könnyű azonosítani, kiderítve, hogy ki végez éppen lakásfelújítást. „A légkalapács hangja messzire szól” – mondja a polgármester. Az AVE hamarosan elkezdi a földbe süllyesztett kukák elhelyezését, a legtöbb helyen ugyanott, ahol eddig is hulladéktárolók voltak. Néhány helyen azonban változás lesz, pár méterrel elköltöztetik a szemétgyűjtőt a könnyebb hozzáférhetőség érdekében.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!