
Fotó: Pethő Melánia
A gyergyószentmiklósi kórház felkészült a május elsején életbe lépő változásra, az intézmény minden részlegén felszerelték az egészségügyi kártyák leolvasására alkalmas készülékeket. Fennakadást a rendszer okozhat, illetve az, hogy az ellátásra szorulók között még mindig nagyon sokan vannak, akik nem rendelkeznek egészségügyi kártyával, és olyanok is, akik nem tudják, mire való az.
2015. április 29., 16:582015. április 29., 16:58
2015. április 29., 16:592015. április 29., 16:59
Május elsejétől válik kötelezővé az egészségügyben az elektronikus kártya, ez lesz az egyetlen eszköz, amely révén a vizsgálatokhoz, kezelésekhez és gyógyszerekhez hozzá lehet férni. A 18. életévüket betöltött személyek ezzel fogják igazolni, hogy igénybe vettek bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat, illetve hogy biztosítottak-e, avagy sem. A háziorvosi és szakorvosi rendelőkben, a paraklinikai vizsgálatok és a kórházi bennfekvés esetén egyaránt szükséges lesz az egészségügyi kártya felmutatása – hívja fel a figyelmet a gyergyószentmiklósi kórház gazdasági igazgatója. Ferenczi István fontosnak tartja az ismételt tájékoztatását, annál is inkább, mert a kórházban tartott teszt folyamán kiderült, az ellátásra szorulók nagy része nem tudja, mire való a kártya. Sokaknak arról sincs tudomásuk, hogy a biztosítóháztól igényelhetnek igazolást abban az esetben, ha nem rendelkeznek még ilyen elektronikus adathordozóval.
A kórházigazgató a fontos tudnivalók között említette, hogy az egészségügyi kártya nem helyettesíti a küldőpapírt, és nem bizonyítja automatikusan a tulajdonos biztosított státusát. Külön kitért arra, hogy a 18 éven felülieknek – akkor is, ha még tanulók – kötelező módon vagy kártyájuk, vagy biztosítási igazolásuk kell legyen, a kiskorúak viszont semmilyen igazoló aktát nem kell bemutassanak az egészségügyi alapszolgáltatások igénybevételekor.
„Május elsejétől aki nem tudja felmutatni a kártyát vagy a biztosítóháztól kiadott igazolást, az vagy hazamegy, vagy fizet az egészségügyi szolgáltatásért” – jelentette ki Ferenczi. Akkor is ezek az opciók, ha a beteg nem ismeri kártyája PIN kódját, illetve ha az illető nem biztosított – tette hozzá. Az elektronikus adathordozót az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor kell bemutatni, csak a sürgősségi ellátásra szorulók képeznek kivételt az eljárás alól – ismertette. Külön kiemelte, hogy az új szabály a poliklinikai rendelőkben is érvényes lesz.
Az adathordozó használatáról szólva elmondta, miután azt az olvasóba teszik, a beteg be kell üsse a négy számjegyből álló PIN-kódot, majd visszakapja a kártyát. Azt tanácsolja a pácienseknek, ügyeljenek az adathordozóra, egyetlen szolgáltatónál se hagyják ott.
A gyergyószentmiklósi kórház felkészült a változásra – jelentette be az igazgató. Mint mondta, huszonhat darab kártyaolvasót vásároltak, amiből huszonnégyet szereltek fel a különböző részlegekre, szakrendelőkbe, kettőt tartalékba helyeztek meghibásodás esetére. Ferenczi arra is felhívja a figyelmet, hogy a kártyákat a háziorvosi rendelőkben kell aktiválni. Az eljárás folyamán az adott személyről bizonyos, egészségügyileg fontos adatok is felkerülnek az adathordozóra.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!