Hirdetés
Hirdetés

Gyere haza program: több fiatal is építene a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által biztosított telkekre

Van, aki már épített. Lehetőség a külföldről hazaköltözni akaró fiataloknak. Archív •  Fotó: Vargyasi Levente

Van, aki már épített. Lehetőség a külföldről hazaköltözni akaró fiataloknak. Archív

Fotó: Vargyasi Levente

Húsz pályázatot nyújtottak be a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által meghirdetett Gyere haza programra. A Borvíz utcai 300 négyzetméteres ingyenes telkek igénylésére május végéig lehetett benyújtani az igényléseket.

Bíró Blanka

2018. június 12., 19:242018. június 12., 19:24

Azok a 18 és 35 év közötti fiatalok kérhettek ingyen telket, akik visszaköltöznének a városba, vagy már Sepsiszentgyörgyön élnek, de nem rendelkeznek saját telekkel. A városháza közleménye szerint

a pályázók átlagéletkora 29 év, a kéréseket a napokban bírálják el. A pontszámokat a családi állapot, az eltartásban lévő családtagok száma, az iskolai végzettség és az anyagi helyzet alapján ítélik meg. A legmagasabb pontszámot elért pályázó választhat elsőként telket.

Hirdetés

Az igénylőknek a ház felépítéséhez szükséges költségek csupán 10 százalékával kell rendelkezniük a szerződés megkötésének idején, erről banki kivonatot is fel kell mutatniuk.

A szerződés megkötésétől számított egy éven belül el kell kezdeni az építkezési munkálatokat, a ház felépítésére pedig három év áll rendelkezésükre a fiataloknak.

Az építkezés befejezésétől számított tíz év után lehetőség nyílik a telek megvásárlására, ám ha a szerződésben vállaltakat nem teljesítik az önkormányzat vissza is veheti a telket.

A programra a város Sugásfürdő felé vezető kijáratánál 36 telket parcelláztak fel, és a háztervet is biztosítják. Sepsiszentgyörgy országos szinten is úttörőnek számított a képzett fiatalok hazacsábítása és az értelmiségiek otthontartása érdekében 2008-ban indított Gyere haza programmal, ami aztán 2010-ben a gazdasági válság és a megcsappant banki hitelezés miatt megtorpant, de most újra van érdeklődés iránta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés