Guşă-ügy Trianon 90. évfordulójára

A Maros Megyei Törvényszék június 4-én tárgyalja legközelebb a Guşă-szobor ügyét, miután a Tőkés László felperest képviselő Kincses Előd ügyvéd halasztást kért, hogy áttanulmányozhassa a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet által elküldött CD anyagát. Az intézet egyébként nem foglalt állást.

Gáspár Botond

2010. április 13., 17:492010. április 13., 17:49

Galéria
Kissé furcsa, hogy a törvényszék megkeresésére a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (Institutul de Investigare a Crimelor Comunismului în România – IICCR) nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy egyáltalán állítható-e szobor, ápolható-e az emléke Ştefan Guşă egykori főtisztnek, aki elrendelte az 1989. decemberi forradalom idején, hogy a katonaság tüzet nyisson a temesvári tüntetőkre. Ehelyett az intézet közölte: nem létezik külön Guşă-dosszié (amit eddig is tudott az összes érintett fél, a sajtót is beleértve), és elküldte a Ştefan Guşă, Ioan Coman és Victor Atanasie Stănculescu 1990-ben tett nyilatkozatait a temesvári eseményekről. A marosvásárhelyi tanács ellen indított perben Tőkés Lászlót képviselő Kincses Előd ügyvéd elmondta, azért kért halasztást, hogy a CD anyagát tanulmányozhassa. „Ioan Coman volt a forradalom idején a párttitkár Temes megyében, ők hárman feleltek a temesvári eseményekért, és Mihai Chiţackal együtt elítélték őket” – ismertette az ügyvéd. A tárgyalás következő időpontját június 4-ére tűzték ki. Egyébként az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap hasábjain az IICCR elnöke, Vladimir Tismăneanu határozottan elutasította, hogy Ştefan Guşának szobrot állítsanak.

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés