Nem valószínű, hogy idén minden birtoklevelet kiadnak, noha valamelyest nőtt a tulajdonjogot megállapító megyei bizottsághoz érkező iratcsomók száma – jelentette be a háromszéki prefektus, György Ervin.
2011. május 16., 16:112011. május 16., 16:11
2011. május 16., 17:142011. május 16., 17:14
Néhány helyen még rendet kell rakni a megyében, tájékoztatott György Ervin, így például Nagyborosnyón is. \"Abban bíztunk, hogy az új nagyborosnyói polgármesternek rövid időn belül sikerül rendet raknia, de miután a valós helyzettel megismerkedett, egy találkozón elmondta: valószínű, hogy a községhez tartozó teljes földterületet újra fel kell mérni, márpedig az hosszú ideig eltarthat” – vélekedett a kormánybiztos.
Nagyborosnyón is, mint csaknem minden településen, olyanok is kaptak birtoklevelet, akiknek nem sok közük van a faluhoz. Ezeket elvben megtámadhatják a volt tulajdonosok, amennyiben érvényes telekkönyvi kivonatuk van az adott földterületre, ám ha a birtoklevelek már kikerültek a szabad piacra, a bíróságok is csak nagy ritkán döntenek megsemmisítésük mellet – mondta György Ervin.
A törvénykezés értelmében ha egy földterület átnyúlik egyik településről a másikra, általában úgy tekintik, hogy ahhoz a településhez tartozik, amelyben a tulajdonos lakik.
Ugyanakkor a prefektus azt is elmondta, hogy a berecki polgármester a megyei kormányhivatal segítségét kérte az Ojtoz községgel közös határvonal meghúzásában. \"Remélem, nem lesznek
bonyodalmak, hiszen Kovászna és Bákó megye rögzítette a megyehatárokat, és a két település polgármestere is elvi megegyezésre jutott a határvonalakat illetően” – mondta György Ervin. Mindenképpen sokkal kedvezőbb a helyzet, mint a Málnás–Mikóújfalu határvonal esetében, ahol változatlanul minden méter per tárgyát képezi – jelentette ki a kormánybiztos.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!