A Băneasa volt az utolsó olyan utca Marosvásárhelyen, amelyet a Regionális Operatív Program keretében újítottak fel. A felújított útszakaszt szerdán adták át a forgalomnak.
2011. november 16., 16:422011. november 16., 16:42
2011. november 16., 17:032011. november 16., 17:03
Átadták a felújított Băneasa utcát
Dorin Florea, polgármester és Claudiu Maior alpolgármester közösen vágták el a szalagot, amely az 1,7 kilométer hosszú utcát elválasztotta a forgalomtól. A 4 millió 300 ezer lej értékű projekt az utca teljes rehabilitását magába foglalta: vízvezetékeket cseréltek, korszerűsítették a csatornahálozatot, a járdát is kiszélesítették. A városvezető úgy véli: bár drága projektről van szó, az elkövetkezendő ötven évben nem lesz több gond az utcával. „Az itt élők örülnek a teljesen felújított utcának, úgy hallottam, már negyven százalékkal magasabb lett a telkek ára” – mondta a szalagvágás után Dorin Florea, aki arra is figyelmeztette a gépjárművezetőket, hogy vigyázzanak, ne hajtsanak túl gyorsan, hiszen sok gyerek él a környéken.
A városvezető azt is elmondta: a Băneasa utca cukorgyár-felőli részét kell még felújítani, reméli jövőre azt is befejezik, és az üres telkeken hamarosan elkezdődhet a tömbházlakások építése.
A farkasok és a tigrisek különösen jól érzik magukat a nagy hóban, fagyban a marosvásárhelyi állatkertben. A tartósan fagyos idő beálltával fokozottan figyelnek az állatokra és az optimális hőmérsékletre, az ünnepek alatt mégis elpusztult egy gímszarvas.
Négy hónap alatt hatszáznál több szabálytalanul parkoló vagy közterületen hagyott autót szállítottak el Marosvásárhelyen. Soós Zoltán polgármestert cáfolta, hogy a luxus, nagyméretű járművek a helyükön maradnak, bárhol is állomásoznak.
Negyven hektáros területen fekvő sport- és szabadidőpark létrehozását tervezi a marosvásárhelyi városháza, és százötvenezer eurós össznyereményt ajánl fel azoknak a tervezőknek, építészeknek, akik rész vesznek a tervpályázaton.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
szóljon hozzá!